Interjú Somodi Viktorral
Októberben mutatkozott be az Újpest FC-ben bajnoki mérkőzésen Somodi Viktor, aki 5 találkozón játszott csapatunkban és ezeken két gólt szerzett. A 23 éves labdarúgó a tavaszi idényben már nem léphetett pályára lila-fehér mezben, mert a Csongrádi SE színeiben játszott nagypályás mérkőzésen, még februárban súlyos sérülést szenvedett.
A tehetséges játékosnak eltört a szárkapocs-csontja, és azóta már két műtéten is túl van. Az ELTE elleni mérkőzés előtt beszélgettünk vele telefonon, hogy érdeklődjünk az állapota felől.
- Mi újság veled? Hogyan sérültél meg?
- Nagymágocsán az első bajnoki meccsen tavasszal csatárt játszottam, egyik támadásunknál egyből továbbpasszoltam a labdát, de sajnos egy védő hátulról későn ért oda és a lábamat találta el. Talppal lenyomta a külső lábfejemet a földbe, ami teljesen kifordult. Egyből mentővel vittek el, a kórházban két irányból megröntgenezték, látszott a szárkapocs-csonton törés, de más nem. Az orvos sajnos begipszelte, és azt mondta rendben lesz. Pár nappal később visszamentem kontrollra, amikor újra megröntgenezték a lábamat. Ekkor kiderült, hogy a szárkapocs-csont el van csúszva, ezért másnap Szentesen megműtöttek. Sajnos azonban nem akart helyreigazodni a csont. A doki szerint már későn lett műtve, így nem bírták a csavarral visszahúzni a sípcsontomat. Egy lemezt raktak be, amivel a szárkapocs-csontot rögzítették, de a sípcsont nem akart visszaugrani a helyére. Ezért egy héttel később újra megműtöttek, és belülről is fel kellett vágni a jobb lábamat. Ekkor kiderült, hogy a szalagok annyira le voltak tapadva két csont közé, hogy nem engedték vissza a sípcsontomat. Azt megigazították, és úgy néz ki most már rendben lesz. Szedek antibiotikumot, mert kétszer felvágták és veszélyes, hogy begyullad. Ha minden igaz, akkor ezt most megkapom, aztán csütörtökön hazamehetek. Aztán majd még varratszedés, és a lemezt is ki kell szedni valamikor, de úgy néz ki, hogy a nehezén, azaz a műtéteken már túl vagyok.
- Mit jósolnak az orvosok? Mikorra gyógyulsz meg?
- A második műtét után annyit mondtak, hogy a beavatkozás jól sikerült. A szalag úgy tudom nem szakadt el, de a csontnak viszont kell még hat hét, amíg összeforr, addig rá sem állhatok. Még fiatal szervezet vagyok, ezért azzal bíztatnak az orvosok, hogy gyorsan rendbe jön, de egy pár hónap kihagyásra lehet számítani. Remélem nyár végén már edzeni is tudok.
- Mit szóltál, hogy a csapat a gyengébb ősz után bejutott a rájátszásba?
- Lehetett tudni, hogy nagyon nehéz lesz, de amikor az Aramist meg tudtuk verni, akkor már elhitte az ember, hogy sikerülhet. A Nagykáta 6-0-s győzelme is meglepő eredmény volt, még úgy is, hogy az Aramis gyengébben állt fel. De, hogy mi egy a vége előtt 20 másodperccel szerzett góllal harcoljuk ki a rájátszást az hihetetlen. Interneten követtem az eseményeket, és nagyon örültem, hogy összejött.
- Ősszel számíthat rád a csapat.
- Ha szükség lesz rám, akkor mindenféleképpen. Nekem elég nagy törést okozott ez a dolog, készültem, hogy rendesen fel tudok járni edzésekre, de abban a pillanatban, amikor a srác eltalált, akkor éreztem, hogy nagyon nagy baj van. Ekkor átfutott az agyamon, hogy mi mindenből kimaradok. Bízom benne, hogy a csapat számít rám, és akkor én is számítok rájuk, hogy várnak vissza. Természetesen mindenképen folytatni szeretném a futsal pályafutásomat.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |