Ózd-Újpest: Edzői értékelések
Az Ózd-Újpest FC (0-4) NB I-es bajnoki mérkőzés után, a hazaiak vezetőedzője Féder József csalódottan és kissé ingerülten értékelte csapata vereségét, míg együttesünk trénere, Jávor István kiemelkedő teljesítményekről, egységes csapatról és meglepetésemberről beszélt értékelése során.
- Az Újpest az eredmény alapján lehet simán nyert, de ha fordítva alakul egy szót sem szólhattak volna. „Véresre” rúgtuk a kapusukat, és annyi ziccert kihagytunk, amennyit egy ellenfél ellen sem lehet kihagyni büntetlenül. Ma valamiért akadozott elől a gépezet, és nem ment a gólrúgás, ami egyébként az erősségünk. Szünetben érzetük, tudtuk, hogy aki az első gólt szerzi az meg is nyeri majd ezt a mérkőzést. Erre jött egy szabadrúgás, ahol lemaradtunk egy emberről és ezzel megpecsételtük a sorsunkat. Nagyon sajnálom, hogy így alakult lett volna mit számon kérnünk és törleszteni valónk az Újpesttel szemben, de nem sikerült. Gratulálok Jávor Istvánnak, alakul a csapata és további sok sikert kívánok nekik – értékelte az összecsapást Féder József, az Ózd vezetőedzője.
- Rendkívül fontos mérkőzésen három nagyon fontos pontot szereztünk az Ózd ellen, amit egy Vörösmarty idézettel tudnék a legjobban összefoglalni: „Köszönjük élet! áldomásidat,Ez jó mulatság, férfi munka volt!". Ebben azt hiszem minden benne van, hiszen kaptunk is a sorstól, de meg is dolgoztunk azért, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát. Több nagyon-nagyon jó egyéni teljesítmény is volt - itt említhetném például a kapuban Pátrovics Attilát, vagy Tvaruska Attilát -, de csapatként voltunk csak képesek nyerni. Örömteli, hogy eddig mindhárom mérkőzésen volt egy-egy olyan egyéniség a csapatban, aki extrát tudott hozni, és az esetleges holtpontokon átsegítette a csapatot. Az első meccsen Freud Gábor tudott fordítani egyet az események menetén, most pedig Kurucz László, aki eredetileg nem is játszott volna, még is a csapattal tartott és gólt is lőtt. Ezektől még értékesebb a siker – összegzett játékos-edzőnk, Jávor István.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |