U19-es bajnokság: Két döntetlen Gyöngyösön
A hétvégén Gyöngyösön rendezték az I. osztályú U19-es futsal bajnokság Közép-csoportjának 2. fordulóját. A Takó Csaba által vezetett -az UTE U18-as nagypályás csapatára épülő - gárda két döntetlent ért el a mérkőzéseken. A harmadik találkozó elmaradt, mert a Vasas-Fortuna nem jelent meg a minitornán. Ezzel az Újpest FC 4 mérkőzésen elért 1 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel áll a csoportban.
A gyöngyösi játéknap mérkőzései:
Újpest FC - Rubeola FC Csömör 5-5
G.: Orosz Csaba 2, Érdy Márton, Pokorádi Dániel, Kocsis Dávid
Újpest FC - Gyöngyös 3-3
G.: Ficsor Richárd 2, Pokorádi Dániel
Az Újpest FC kerete: Bősz Levente - Besenyei Dániel, Boros Attila, Pálfalvi Csaba, Orosz Csaba, Szegner Dávid, Kocsis Dávid, Érdy Márton, Ficsor Richárd, Baranyai Ádám, Robotka Patrik, Pokorádi Dániel, edző: Takó Csaba
Takó Csaba:
– Ami elvárható volt, azt teljesítette a csapat. Pozitívum, hogy veretlenek maradtunk. Az esély mindkét mérkőzésen meg volt a győzelemre, de sajnos ez egyik alkalommal sem sikerült. Örülök, hogy speciális futsal taktikai dolgokat meg tudtak csinálni a fiúk, de alapvető futball dolgokban viszont hibáztunk, és ezekből a hibákból gólokat is kaptunk. Összességében jól helytálltunk, elégedett voltam a srácokkal. Bősz Levi a kapuban jól teljesített, belőle, ha úgy gondolja, jó futsal kapus is lehet. A mezőnyjátékosok közül is többekben benne van a lehetőség, ha többet tudunk majd edzeni, akkor ez is ki fog jönni.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 5.forduló:
Április 21. Hétfő
Haladás - Újpest FC
Haladás Sportcsarnok
Szombathely, 18:30 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 4 | 19 | 17 | 16 |
2 | Kecskemét | 5 | 18 | -3 | 14 |
3 | Berettyóújfalu | 4 | 15 | 8 | 12 |
4 | Nyíregyháza | 5 | 16 | -2 | 9 |
5 | Haladás | 4 | 16 | -11 | 8 |
6 | Újpest FC | 4 | 12 | -9 | 1 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.06.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
15 gólos: Czerman Márk (2)
13 gólos: Hadzsi Máté (3)
11 gólos: Lucas Moreira (1)
8 gólos: Östör Martin (2)
5 gólos: Vas Ádám (1)
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Sipos Gergő (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
3 gólos: Medveczki Máté (1)
3 gólos: Kártik Zsombor (2)
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
12 assziszt: Thiago Cardoso
10 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.04.05. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 106/37 |
Lucas Moreira | 77/33 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 47/25 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 26/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 23/15 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |