1% - az utánpótlásért! Adószámunk:18135705-1-41

Edzői nyilatkozatok

Lengyel Attila (Újpest FC):
- Teljesen ellentétes félidőket produkáltunk. Az első félidőben parádésan fociztunk, szinte percenként kerültünk helyzetbe, de az ellenfél kapusa nem is tízesre, hanem százasra védett.

Két gólt így is sikerült rúgnunk, bár 5-6 góllal is vezethettünk volna. Igaz, volt az ellenfélnek három kontrája, amikor 3 az 1 ellen hozhatták kapunkra a labdát, de ezeket elhibázták. A második félidőben ugyanezt a játékot szerettük volna tovább fol yt atni, de vagy megijedtünk a lehetőségtől, vagy egyszerűen tudat alatt visszavettünk. Ezt megérezte az ellenfél és megfordult a játék képe. Ekkor már többnyire csak a kontrák maradtak számunkra. Az ellenfél egyenlítése után szerencsére újra gólt tudtunk lőni, majd a végén a hazaiak kapusnélküli játékában megdupláztuk az előnyünket. Összességében egy jó eredmén yt értünk el idegenben egy olyan ellenfél ellen, amelyik eddig százszázalékosan teljesített hazai pályán. Bár két és fél órás nehéz út után érkeztünk meg, a látottak alapján több volt a mérkőzésben. A visszavágóra főleg fejben kell felkészülni, fizikálisan és taktikailag rendben van a csapat. Köszönjük mindenkinek, aki elkísért és buzdított minket Ózdon is, fantasztikus érzés volt itt is "hazai" pályán játszani! Egy hét múlva szurkolóink segítségével, remélhetőleg telt ház előtt bajnoki címet szeretnénk ünnepelni!

 

Féder József (Ózd):
- Az első félidőben ordító ziccereink voltak, de ami az alapszakaszban még belefért, az itt már nem. A három az egy elleni szituációk elpuskázása után büntetett az Újpest. Ezután felállt védelem ellen kellett játszanunk, mert ellenfelünk kétgólos vezetésénél biztonsági játékra törekedett. A második félidőben jól sikerült lereagálnunk ezt, és kiegyenlítettünk. Úgy éreztem, meg is fogtuk egy kicsit a lilákat, de kaptunk egy buta gólt. Ezután lehoztuk a kapust, de nem tudtuk türelmesen végigjátszani helyzetig a támadást, és újabb gólt kaptunk. Gratulálok az Újpestnek, jól játszottak! A helyzetek alapján azért a döntetlent megérdemeltük volna. A visszavágóra Oltyánnal kiegészül a csapat, így nagyobb lesz a variációs lehetőségünk.