Hétfői esélylatolgatás: ellenfelünk a Borsod Volán

borsod_volan_logo.jpg

A válogatott brazíliai túrája miatt hétfőn csak három mérkőzést rendeznek a futsal bajnokságban, további három találkozót későbbre halasztottak. Az Újpest Futsal Club ezúttal hazai pályán lép majd pályára. Ellenfelünk a miskolci székhelyű, Borsod Volán csapata lesz, amely eddig összesen 6 pontot gyűjtött, és a bajnokság 9. helyét foglalja el.

Bár jól kezdték a borsodiak a pontvadászatot, hiszen idegenben is legyőzték az újonc Huszárokat, de ezután két nagyarányú vereséget szenvedtek. Előbb az Aramis (0-14), majd a Cső-Montage (1-8) páholta el Vígh Ferenc csapatát.

A 4. fordulóban újabb győzelem következett. Hazai pályán szoros meccsen gyűrték le a miskolciak a Rubeolát (5-4), de ezt újabb két zakó követte. Ózdon 16-5-re, hazai pályán, a Berettyóújfalu ellen 6-2-re kaptak ki. Így hat forduló után 2 győzelemmel és 4 vereséggel, 6 megszerzett ponttal a 9. helyen állnak a tabellán.

A mérkőzés esélyese az eddigi eredmények alapján az Újpest FC, de nem szabad, hogy ez elaltassa a csapatunkat. Győrben határtalan küzdenitudásról tett bizonyságot Jávor István gárdája. Nem sok csapat dicsekedhet azzal, hogy 5 perccel a mérkőzés vége előtt még pontszerzési esélyei vannak az ETO ellen, és a végén mindössze 2 góllal kap ki a válogatottakkal teletűzdelt kisalföldiektől.

Jelenleg az Újpest Futsal Club azzal is büszkélkedhet, hogy a legsikeresebb újpesti szakosztály. Hiszen sajnos sem jégkorong, sem vízilabda, sem labdarúgó csapatunk nem áll jól a saját bajnokságában.

Egy hétfői győzelem nagy lökést adhat a csapatnak a következő hetek rangadói előtt. Reméljük hétfőn este 20:30 órakor az elmúlt hetek játékának köszönhetően ismét szépszámú nézősereg látogat majd ki a Rozsnyai útra, hogy győzelemre vezesse csapatunkat.