Fontos infók a derbiről - Hétfőn 17:30-as indulás Városkaputól!

A déli oldali főbejárat

Már csak 5 nap a derbiig! A jegyek folyamatosan fogynak, de még mindig kaphatók a Megyeri úti Újpest FC shopban. A csapat a héten három edzéssel készül a várva várt rangadóra. Holnap a mérkőzés helyszínén, a Pestszentimrei Sportkastélyban gyakorol Jávor István csapata. Ma megtörtént a csarnok végső rendőrségi bejárása, melyen kialakult, hogy melyik szurkolótábor milyen irányból közelítheti meg a létesítményt, valamint a rendőrség 30 perccel előrébb hozta a buszok indulását.

Mivel a mérkőzés helyszínén már nem lesz jegyárusítás, ezért kérünk mindenkit, hogy elővételben vegye meg a tiketteket! A holnapi nap folyamán a shop a szokott nyitvatartás szerint várja szurkolóinkat, 13 és 19 óra között.

Jávor István csapata gőzerővel készül a találkozóra. A holnapi edzésen már csak azok fognak együtt gyakorolni, akik a keret tagjai a hétfői mérkőzésen. A csütörtöki tréning után még együtt marad a társaság, hogy egy jó hangulatú estével hangolódjanak a játékosok a derbire.

A mai rendőrségi bejárás után véglegessé vált, hogy az újpesti szurkolók a Sportkastély déli oldali főbejáratán, míg a vendégszurkolók a létesítmény mögötti füves parkolóból az északi tűzlépcsőn keresztül léphetnek be a csarnokba. A VIP és sajtóbeléptetés az északi oldali főbejáraton történik.

Fontos hír még, hogy rendőri kérésre szurkolóink szervezett utazása az eredetileg megadott időponthoz képest 30 perccel korábban indul Újpest-Városkaputól. Így a találkozó 17 órakor lesz, a buszok indulása 17:30 órára módosult!

Az Újpest Futsal Club hétfőn este átadta a ferencvárosiaknak a vendégszektorba szóló jegyeket. A zöld-fehér klub vezetői szerint nagy az érdeklődés a tikettek iránt, és bizonyos, hogy az összes vendégjegy el fog kelni a találkozóra.