Ma edzőmeccsel készül a csapat a Gálára

IMG_3053.JPG

Az Újpest Futsal Club ma este Rákoskeresztúron, az NB II-es Rákosmenti Futsal Club ellen lép pályára edzőmérkőzésen. Kedden és csütörtökön pedig edzéssel készül a csapat a II. Újpesti Teremfoci Gála záróprogramjaként sorra kerülő Üllő FC Cső-Montage elleni bajnokira.

Annyi bizonyos, hogy lesznek változások a keretben, de még minden nagyon képlékeny mind az érkezők, mind az esetleges távozók tekintetében. A héten mindenesetre véglegesedik a keret, mert az átigazolási időszak jövő hétfőn lejár.

Jávor István feltöltődve érkezett vissza a női válogatottól, ahol egy bravúrt is végrehajtottak (2-2) Oroszország ellen. Vezetőedzőnk a mai edzőmeccsen a keret minden játékosra számít, így azok is szerepet kaphatnak, akik bajnoki mérkőzésen kevesebb lehetőséget kaptak.

Kedden és csütörtökön pedig már a klub első hétvégi bajnokijára készül a csapat, bízva abban, hogy a kellemesebb időpont miatt sok néző látogat ki a Gálára, így első "tavaszi" bajnoki találkozónkra is.