Borsod Volán-Újpest FC: Edzői értékelések!

IMG_9530.JPG

A Borsod Volán-Újpest FC (5-5) bajnoki mérkőzés után egyik edző sem volt elégedett az elért eredménnyel. A hazaiak trénere, Vígh Ferenc szerint a miskolciak játéka a találkozó jelentős részében alulmúlta várakozásaikat, míg a mieink mestere, Jávor István az elszalasztott lehetőségek és a játékvezetők teljesítménye miatt mérgelődött.

Vígh Ferenc:
- Bár két góllal is ment az Újpest mégis a végén megnyerhettük volna a meccset, ezért csalódott vagyok. Nagyon fontos három pontot szerezhettünk volna ma, viszont ezzel az egy ponttal nem kerültünk igazán közelebb a céljainkhoz. A mérkőzés jelentős részében nem úgy játszottunk, ahogyan azt elterveztük, csak egy-egy periódussal lehetek elégedett, mint például a meccs hajrájával, amikor két gyors gólt szerezve egyenlítettünk.

Jávor István: 
- Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk, aki ma leutazott velünk Miskolcra mind odatették magukat, de sajnos kis apróságoknál nem volt meg a szerencsénk. Rengeteg helyzetünk volt, kettő az egyes szituációk, amikor nem cselekedtünk elég higgadtan, megfontoltan. Ma is bebizonyosodott, hogy ennyi lehetőséget nem lehet büntetlenül kihagyni. Bosszús vagyok, és nem csak a végeredmény miatt, de a játékvezetők tevékenységébe nem is érdemes jobban belemenni. Simán nyerhettünk volna, ha nincs az az egyoldalú bíráskodás, ami az egész találkozót jellemezte. Ráadásul lenne még mit átnézniük a szabálykönyvben is.