Fehér Zsolt: "A három pont megszerzése a célunk"

fehérzs.jpg

A derbire való ráhangolódásként először Fehér Zsoltot, az FTC edzőjét kérdeztük az esélyekről. A tréner elmondta, hogy a mérkőzés esélyese a Ferencváros, így hazai pályán egyértelműen három pontot vár csapatától.

- Hogyan, milyen előjelekkel készülnek a mérkőzésre?

- A szokásos módon készülünk a mérkőzésre, nagypályás játékosaink a hétvégén még játszanak, így nem tudom milyen kerettel tudunk felállni.  Több sérültünk is van, még kérdéses, hogy ki tudja vállalni a játékot.

- Ellentétes utat járt be a két csapat az őszi derbi után. Hogyan látja most az esélyeket?

- Egyértelműen mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, és emellett bízunk a hazai pálya előnyében is. A három pont megszerzése a célunk, mert jó helyről akarjuk kezdeni a rájátszást.

-Van sérült, eltiltott a csapatban?

- Komáromi eltiltását tölti, Scheffert a múlt héten műtötték, így rá nem számíthatok, Temesi játéka kérdéses.

- Miben látja az Újpest erősségeit, gyengéit?

- Az Újpest legnagyobb erőssége Jávor István, és a rutinos játékosok, mint például Szimcsák és Szűcs. Az ő játékuk mindenképpen erősítés a liláknak, a gyengéjükről inkább nem beszélnék, elég ha azt mi tudjuk.

- Milyen céllal vágnak neki a rájátszásnak?

- Ha év végén is a 3. helyet szerezzük meg, akkor elégedett leszek. A négy közé mindenképpen be szeretnénk jutni, az álmunk pedig a döntő lenne.

- Az Újpest után egy másik rangadó, a Győr elleni találkozó következik a Ferencvárosnak, ha döntőt akarnak játszani, akkor az egyik profi csapatot, a Győrt, vagy a Berettyót is meg kell verniük!

- Már az ősszel is bebizonyítottuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt a profi csapatokkal, a Győr ellen például a félidőben még mi vezettünk, de aztán kijött az edzésszámbeli különbség. Nem feltett kézzel megyünk majd Győrbe, de most még mindannyian az Újpestre koncentrálunk.