Eddig százszázalékosan a Csömör ellen

Fülep itt még az Újpest kezdőcsapatában

Lezárult az alapszakasz az NB I-es futsal bajnokságban. Az Újpest Futsal Club kiszorult az első nyolc közül, és a 9. helyen végzett. Ennek köszönhetően az alsóházi rájátszásba kerültünk, amelynek első fordulójában a bajnokság utolsó helyét elfoglaló Rubeola FC Csömör lesz az ellenfelünk. A párharc - amely három győztes mérkőzésig tart - eldönti, hogy melyik csapat búcsúzik azonnal az első osztálytól, és melyiknek lesz lehetősége osztályozón kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

A Rubeola nem zárt túl sikeres őszt, első pontjaikat csupán a hetedik fordulóban, a Nyíradonyi Huszárok ellen szerezte meg az együttes. Az őszi idényben egy pontot szereztek még, a Colorspectrum Aramis ellen játszottak 3-3-as döntetlent. Másik kilenc mérkőzésüket elvesztették. A téli szünetet a 11. helyen töltötték, egy győzelemmel, egy döntetlennel, kilenc vereséggel, valamint 37 lőtt és 70 kapott góljukkal.

A két csapat első élvonalbeli találkozójára 2010. szeptember 20-án került sor, a bajnokság második fordulójában. Az Újpest FC 7-3-as sikert aratott, góljainkat  Tvaruska (2), Poncok, Totika, Fülep, Botos, valamint Szűcs szerezte.

Október elején aztán ismét megmérkőzött a két gárda, ezúttal a Magyar Kupa első selejtező fordulójában, és 4-3-as győzelmet értünk el. A mérkőzésen Szűcs tudott duplázni, mellette Tvaruska és Kurucz volt eredményes csapatunk részéről, míg a Rubeola színeiben Egle jegyzett mesterhármast.

A télen aztán alapos változásokon esett keresztül a csömöri alakulat. A csapat játékos-edzője az a Takó Csaba lett, aki az elmúlt másfél év során 26 mérkőzésen 11 gólt szerzett Újpesten. Fülep Norbert valamint Kurucz László szintén a Rubeola futsalosa lett, de szintén a sárga-feketék játékosa a tavaly az Újpesttel NB II-es bajnoki címet szerző Kerényi Norbert is.

A csömöriek a tavaszt bravúros győzelemmel kezdték, a Berettyóújfalu otthonából hozták el a három pontot.

Második élvonalbeli találkozónkra ezután került sor, és a 2011. január 24-i csömöri mérkőzés is lila-fehér sikerrel zárult. A 4-3-ra megnyert találkozó góljait újpesti részről Szimcsák, Totika, Szűcs és Gál szerezték, míg a hazaiak közül Kurucz, Tihanyi és Németh talált a kapunkba.

A tavasz folyamán a Rubeola még a Borsod Volánt és az Üllő FC Cső-Montage csapatát tudta legyőzni, és a Gyöngyössel játszottak döntetlent, így a mezőny utolsó helyén végeztek. A 22 találkozón 4 győzelmet szereztek, 2-szer döntetlent értek el és 16-szor vesztesen hagyták el a csarnokot. Az alapszakaszban 76 gólt lőttek, 126-szor viszont az ő kapujukba került a labda.

Az Újpest Futsal Club játékosai közül Jávor IstvánSzimcsák Tamás, valamint Riscutia Ákos is szerepelt Csömörön a korábbi években.

A párharc első mérkőzésén csapatunk lesz a pályaválasztó, de a mérkőzés helyszíne és időpontja teremproblémák miatt még nem dőlt el. A második összecsapásra Húsvéthoz egy hétre. 2011. május 2-án, hétfőn este, 20:30-tól kerül majd sor a Csömöri Sportcsarnokban.

Minden újpesti szurkolót szeretettel várunk mind hazai pályán, mind idegenben!