Ma este a tavalyi bajnokság negyedikjét fogadjuk

Ma este 18:30-kor a Bábolna-NM Törökszentmiklós csapatát fogadjuk a Halassy Olivér Sportközpontban. A tavalyi NB II-es bajnokságban a miklósiak a Keleti-csoport 4. helyén végeztek a Vác, a Dunakeszi és az RFC mögött, tehát egy igen erős ellenfél vár alakuló csapatunkra. Az algyői Magyar Kupa mérkőzésen megsérült Kolena Norbert játéka kérdéses a mai találkozón, és emellett három változtatást is végrehajtott a keretben Lajkó Ferenc vezetőedző. Újra a keret tagja lesz Vo khac Róbert, Szabó Ferenc és Szegedi Szilveszter.

A Törökszentmiklós hasonlóan csapatunkhoz, 1 győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnokságban. Az 1. fordulóban a tavaly még NB I-es Nagykáta otthonában szenvedtek 6-4-es vereséget, majd a második találkozójukon 20-3-ra verték hazai pályán a Siketek csapatát, akiket mi első bajnokinkon 7-2-re győztünk le idegenben.

A mérkőzés esélyesei a vendégek, annál is inkább, mert Ivanics Bencét a hétvégi nagypályás bajnokin kiállították, így játékjoga a fegyelmi döntésig automatikusan felfüggesztődik.

A mérkőzésre a belépőjegy váltása továbbra sem kötelező, de aki támogatni szeretné a klubot, az megteheti az erre a célra a bejáratnál kihelyezett urnában.

Várjuk szurkolóinkat, mert a csapatnak nagyon jól jön az előző mérkőzésen is tapasztalt fantasztikus biztatás!