Alapemberek nélkül, sornyi hiányzóval a Gyöngyös ellen

 
Nincs könnyű dolga Lajkó Ferenc vezetőedzőnek, mivel az elmúlt hetekben több meghatározó játékos is kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Legutóbb Békéscsabán Torma és Sós dőlt ki a sorból.
Közel harminc gól - sarkosan fogalmazva ennyi hiányozhat a parkettáról hétfő este a Gyöngyös elleni bajnokin.
 

Nem elég vezetőedzőnk számára, hogy Vo Khac Róbert már a szezon kezdete óta combporblémákkal küzd, majd az első fordulókat követően Morvai Gábor is kidőlt derékbántalmai miatt az elmúlt fordulókban újabb komoly sérülések sújtották csapatunkat. 
 
Bő két hete a házi góllövő lista második helyén álló Pál Zsolt szenvedett bokasérülést, majd tetézendő a bajt a hétfői, békéscsabai összecsapáson a szintén hétgólos Sós László is kisebb rúgást kapott a lábfejére, ami miatt a héten edzeni sem tudott.
 
Szintén a Viharsarki FC ellen fordult alá csapatkapitányunk, Torma László bokája, akit kedden ki is vizsgáltak.
"A haza úton kínomban mosolyogtam még, elég csúnyán feldagadt a bokám és bár szerencsére nem igazán fájt, aggódtam, hogy mit mond majd az orvos. A diagnózis szerint nincs szakadás, de megnyúltak a szalagok, így egy darabig pihentetnem kell a bokámat. Az orvos azt mondta néhány hét kell ahhoz, hogy ismét rendben legyek, de remélem ennél kevesebb is elég lesz majd, hogy újra játszhassak" - nyilatkozta tizenhárom találatnál járó játékosunk.
 
A házi góllövő lista első három helyezettjének hiányában (Torma - 13, Pál Zs. és Sós 7-7) három friss igazolásunkra, az előző fordulóban már bemutatkozó Juhász Tamásra és Grenyó Dánielre, valamint Nagy Tiborra hárulhat komolyabb szerep a hatgólos trió: Kiss György, Kolena Norbert és Ivanics Bence mellett.