26. forduló: Vasas-Kalafa - Újpest FC-220Volt 7-4 (5-3)

Az Újpest FC-220Volt az NB II-es bajnokság záró fordulójában a Vasas-Kalafa otthonába látogatott, ahol szoros csatában 7-4-es vereséget szenvedett a jóval tapasztaltabb, régóta együtt futsalozó angyalföldiek ellen. Góljainkat Ötvös Roland, Sebestyén Dávid, Sós László és Kolena Norbert szerezték. A mérkőzés 16. percében a játékvezető kiállította Torma Lászlót, mert a gólvonalon állva kézzel ért a labdába.

Nem kezdődött kedvező előjelekkel a mérkőzés. Az eredeti kiírás ugyanis néhány hete megváltozott, mely alapján erre a meccsre hétfőn került volna sor, ám két nappal ezelőtt mégis visszarakták az eredeti időpontra. Csapatunk mindössze csütörtökön délután szembesült vele, hogy pénteken meccset rendeznek így kissé felkészületlenül és kapkodva kellett összehívni a játékosokat az összecsapásra. 

Az utolsó pillanatban beesett játékosaink miatt kissé később is kezdődött a mérkőzés, és a kapkodás a meccs elején ki is jött. Pillanatok alatt elhúzott két góllal a Vasas, ám a folytatásra megmaradt a stabilitásunk és sikerült két szép konkratámadás után Ötvös és Sebestyén góljaival egy gólra felzárkózni. A félidő hajrájára azonban ismét elhúzott a Vasas: történt ugyanis, hogy Torma László a gólvonalon kézzel ért a labdába (hiába volt leszorítva a mellkasa előtt), amelyért a játékvezető büntetőt ítélt, és ki is állította házi gólkirályunkat. A meccs utolsó másodperceiben Sós szabadrúgása után ismét két gólra csökkent a hátrányunk, s ezzel meccsben maradtunk a második félidőre.

Ebben a játékrészben is magmaradt a csapatnak az a stabilitása, amely az utóbbi egy hónapban többször is, sőt sikerült 5-4-re felzárkózni, ám nem sokáig örülhettünk. Sokkal fegyelmezettebb játékot hozott ez a periódus, kevesebb gól is esett. A meccs utolsó 4 percében lehoztuk a kapusunkat is, megpróbálva még szorosabbá tenni az eredményt, de csak gólhelyzetekig jutottunk.

Csapatunk 12. helyen fejezte be az NB II-es Keleti-csoportot, amely kis szerencsével akár a 9. hely is lehetett volna: elég ha csak arra gondolunk, ha a Salgótarján ellen meg tudjuk tartani a vezetésünket. Több mérkőzésen is az utolsó pillanatokban csúsztunk el a pontszerzéstől (Pl: UTE, Törökszentmiklós, Gyöngyös), amely elsősorban a rutintalanságunkak köszönhető. Jövőre ebből tanulnunk kell, és akkor egy sokkal eredményesebb szezonunk lehet.

JEGYZŐKÖNYV:

Vasas-Kalafa – Újpest FC-220Volt 7-4 (5-3)
Fáy utca, V.: Harmath, Richter, Rábel

Vasas: Sajben – Deák, Solti, Smiri, Farkas; Cs.: Ruzicska, Kuzma, Turnai, Kiss, Fehér, Závodszky   Vezetőedző: Madarász János
Újpest: Kaczor - Ötvös, Nagy K., Sebestyén, Torma, Cs.: Kolena, Sós, Pál, László, Molnár F., Igar  Megbízott edző: Sós László

Gólszerzők: Smiri (2., 14.), Solti (2., 24.), Ruzicska (16., 31.), Deák (8.), ill. Ötvös (6.), Sebestyén (9.), Sós (20.), Kolena (22.).

Sárga: Solti (9.), Sebestyén (40.)

Piros lap: Torma (16.)