Elnöki beszélgetés Sós Lászlóval

Tavaly nyáron vette át az elnöki teendőket Sós László, akivel az 1. fordulóban győztesen megvívott mérkőzés után beszélgettünk. Klubunk első embere pozitív hírekről tudott beszámolni az Újpest FC-220Volttal kapcsolatban. Az interjúban szó esett a klub anyagi helyzetéről, a csapat átalakításáról, a célkitűzésről, az utánpótlásról, valamint az újpesti önkormányzat segítőkészségéről is.

- Egy éve vetted át az elnöki posztot. Milyen volt akkor a klub helyzete, és milyen lábakon áll most az Újpest Futsal Club?

- Rendkívül nehéz helyzetben voltunk, mind anyagi, mint játékosügyi szempontból, amelyet egy év nehéz munkájával az elnökségnek sikerült konszolidálnia.  Tavaly ilyenkor három variációs lehetőségünk adódott: 1. Vagy kihagyunk még egy évet, amely gyakorlatilag megpecsételheti az egyesület létezését, hiszen elmegy mellettünk a sportág és a többi klub. 2. Bele olvadunk egy másik egyesületbe, amellyel megszűnik az önállóságunk, de talán megmaradt volna az újpesti futsal. 3. Vállalunk minden nehézséget, új csapatot építünk és elindulunk. Mi az utóbbit választottuk. A nehézségek itt elsősorban anyagi és emberi erőforrásokat takartak, hiszen a tavalyi csapat játékosai például úgy vállalták a szereplést, hogy havi tagdíjat fizettek, amely talán egyedülálló volt a hazai futsalban. Ezért minden elismerést megérdemelnek. Közel kettő milliós mínuszt kellett ledolgoznunk, amelyből mára immáron, csak néhány százezer maradt átütemezve. Mindeközben szerepeltünk a bajnokságban. Az idei szezonban is rendkívül szűkösek még a lehetőségeink, várjuk a TAO pályázatok elbírálását, ez ugyanis egyik fedezete a szereplésünknek.

- A tavalyi évben az alsóházba tartozott a csapat. Mi volt a koncepció az újrakezdés után?

- Nem véletlenül nyilatkoztam egy évvel ezelőtt, hogy számunkra a tavalyi év eredményessége ezúttal nem a pályán kell meglátszódjon, hanem abban, hogy az egyesület fenn maradjon. Az, hogy tavaly jól dolgoztunk-e, idén fog kiderülni. Miután a jelentős tartozásainkat letudtuk, elkezdhetünk talán építkezni is. Így a szűk keret tagjainak például meg tudtuk szüntetni a tagdíj rendszert. Az igazán nagy lépéseket azonban talán csak a következő szezonra tehetjük meg.

- Új edző, és másfél sornyi új játékos érkezett a nyáron. Mik a jelenlegi célok?

- A legnagyobb igazolásnak én magam a Tóth Keve vezetőedzőt tartom, akivel szeretnénk egy jó csapat alapjait lerakni. Rendkívül agilis és céltudatos embert ismertem meg benne, akiben megvan a sportág és az újpesti hagyományokhoz való alázat is, az edzéseket is ennek szellemében vezeti és játékosoktól is ennek fényében követel. Ő már a tavalyi év utolsó hónapjában is segített nekünk, és ha a kispadra is le tudott volna ülni meccselni – amire nem volt lehetősége – akkor meggyőződésem, hogy legalább 2-3 hellyel előrébb végzünk. Komoly szakmai múlttal rendelkezik a futsalban. Az új igazolások jelentős része is az ő személye révén érkezett, öröm, hogy van közöttük újpesti érzelmű labdarúgó is, így a keret jó részére továbbra is ez a jellemző, amit nagyon fontosnak tartok. Összesen 6 új igazolásunk (Balázsi Péter kapus, André Béla, Kuzma Attila, Munkácsi Tibor, Soós Péter, Takács Tamás), 1 fiatal visszatérőnk (Füstös Dániel), van illetve a tavalyi utolsó hónapban csatlakozott 3 további játékos (Nagy Krisztián, Ötvös Roland, Sebestyén Dávid) is nálunk folytatja. Velük jelentősen megerősödött a keret. A tavalyi szezon keretéből pedig minden olyan futsalosunk nálunk akarta folytatni – megkeresések ellenére – akik húzóembereink voltak. Így jelenleg egy 18 fős keret alakult ki, amely ideálisnak mondható. A célokat nehéz megfogalmazni, nagyon sok az újonc csapat, nagy volt a játékos mozgás mindenhol a nyár folyamán. Az edzőmérkőzéseink eredményeiből nehéz kiindulni, mindenesetre nem sikerültek rosszul véleményem szerint. Az elnökség célkitűzése az volt, hogy az idei évben a középmezőnybe felzárkózzon a csapat.

- Mit tudsz mondani az Újpest Futsal Club jövőjével kapcsolatban?

- Nagyon sok háttér munka van, amely nem látszódik még, és az eredményei is bizonytalanok. Mindenesetre azon dolgozunk, hogy miután az felnőtt csapatot nagyjából sikerül reményeink szerint megfelelő mederbe terelni, immáron utánpótlás nevelésben is jeleskedni tudjunk. Éppen ezért folyamatosan tárgyalásokat folytatunk, és reménykedem benne, hogy heteken belül sikerül egy fontos bejelentést tenni egy olyan ügyben, amely meghatározhatja az Újpest FC-220 Volt jövőjét.

- Hogyan viszonyul a klubhoz az önkormányzat? Mivel lehet megszólítani a támogatókat?

- Rendkívül hálásak vagyunk az önkormányzatnak, akik megpróbálnak a kéréseinkben partnernek bizonyulni. Többek között a teremhasználati díj átütemezését is nekik köszönhetjük. A mai környezetben nagyon nehéz piaci alapokon szponzori bevételhez jutni, de szerencsére vannak olyan cégek, akik áldoznak még a sportra. Folyamatosan keressük a lehetőséget mivel tudjuk még csábítóbbá tenni az Újpest Futsal Clubot a cégek számára, ám azt látni kell, hogy az NB II és főleg annak média értéke még nem túl erős, így nem vagyunk könnyű helyzetben. Szerencsére azonban vannak újpesti érzelmű cégvezetők, akik áldoznak a jó ügy érdekében. Bárcsak lennének még többen…

- Milyen költségvetést képzeljen el egy átlag ember egy ilyen amatőr egyesület életében és miből adódik ez össze?

- Nagyjából 2 millió Ft-os költségvetéssel dolgoztunk tavaly és ez lesz idén is a büdzsé, ha csak nem segít minket meg egy jelentősebb szponzor. A legnagyobb összeget a terembérlet adja ki, e mellé jönnek az utazási költségek és az edző juttatása, valamint az új szerelés, amelyet egyenlőre az Újpest Shop meghitelezett a klub számára.

- Pénteken elrajtolt a bajnokság, amelyet győzelemmel kezdtünk. Mit vársz a folytatástól, hová várod a csapatot?

- Minden bajnoki kezdésnél fontos a jó rajt, amely meghatározhatja egy csapat szereplését és megítélését. Azonban az erőviszonyokat nem ismerjük, rengeteg az új csapat, így nekünk úgy kell készülni minden mérkőzésre, hogy ki-ki meccset játszunk. Ha a játékosok a tudásuk legjavát nyújtják és hallgatnak az edzői utasításokra, akkor nem érhet minket meglepetés. Éppen ezért a sok újonc és ismeretlen együttes miatt nehéz megbecsülni mire lehetünk képesek, a szezon előtt, a 4-7. hely valamelyikét tűztem ki célul magamban, de csalódott lennék, ha csak a 7-et érnénk el.

- Milyen információkkal tudunk szolgálni a szurkolóknak a hazai mérkőzésekkel kapcsolatban? Lesz-e például belépő?

- Továbbra is Halassy Olivér Sportközpontban játszuk a meccseket. Az önkormányzat és a sportcsarnok vezetése pedig minden esetben korrekt partnernek bizonyulnak és segítő készek. Tavaly nem szedtünk jegyeket is idén is csak becsületkassza belépőt tervezünk. Azaz 300 Ft lesz a mérkőzések látogatása, de mindenkire rábízzuk bedobja-e ezt az összeget ezzel támogatva egyesületünket.  Csak a kapu mögött van lehetőség megtekinteni a találkozókat, de mivel van emelet, ezért onnan viszonylag jó a rálátás a pályára. Sajnos Újpesten továbbra sincs olyan – számunkra is megfelelő – sportcsarnok, amely kielégíteni az igényeket. Ezzel együtt jelenleg még ez is elég számunkra, hiszen 100 embert itt is be tudunk fogadni. Nagy előrelépésnek és igazi értékmérőnek tartanám, ha idén kinőnénk a sportcsarnokot, amely azt jelentené, hogy a csapat jól szerepel és a szurkolók kíváncsiak rá.