Szerdán Magyar Kupa meccs az NB I-es DEAC ellen!

Szerdán 20.30 órától az élvonalbeli DEAC csapatát fogadjuk a Magyar Kupa 2013/14-es kiírásának 2. fordulójában, a Halassy Olivér SportcsarnokbanA találkozón biztosan nem léphet pályára bordasérüléssel küzdő kapusunk, Kaczor Gábor, valamint a bokasérüléssel bajlódó Kuzma Attila és a hétvégén húzódást szenvedő Nagy Krisztián.

A debreceniek felemás rajtot vettek az NB I-ben. Az Újszegedi TC-t 12-1-re verték, majd a második játéknapon 6-1-re kikaptak az Aramistól, így idei két tétmeccsükön 50 százalékos mérleggel bírnak.

Az előző idényben B-csapatuk a mieinkkel együtt a másodosztály Keleti-csoportjában szerepelt, így egészen friss emlékeket őrizhetünk szerdai vendégeink egy részéről.

Hazai pályán bő egy éve, 2012 október 15-én csaptunk össze a DEAC II-vel. A mérkőzésen ugyan háromszor is vezettünk, mindannyiszor egy góllal, végül a második félidőben fordítani tudtak, és így 5-3-as vereséget szenvedtünk.

Idegenben a szezon egyik leggyengébb teljesítményét nyújtva 9-0-s első félidő után 14-2-es vereséget szenvedtünk. Ennek tükrében tehát lenne miért visszavágnunk a DEAC-nak.