2014-ben is Újpest FC-220Volt!

Megegyezett egymással klubunk és a 220Volt.hu elektronikai web- és szakáruház így a tavalyi évhez hasonlóan 2014-ben is Újpest FC-220Volt néven szerepel csapatunk a futsal bajnokságban. A cég által nyújtott támogatás nagy segítség a csapat fejlődése szempontjából.

Sós László:
– Nagy öröm számunkra, hogy a 2013-as év után meg tudtuk hosszabbítani a szerződést a 220Volttal. Úgy gondolom ez a megállapodás mindkettőnknek előnyös. Egyesületünk tovább folytathatja a megkezdett munkát, aminek köszönhetően 2014-ben már az utánpótlásra is szeretnénk több figyelmet fordítani, hiszen a fiatalok segítségével léphet előre klubunk és a magyar futsal.

A 220Volt elekronikai szakáruháznak öt üzlete van, közülük három a fővárosban (Westend, Budagyöngye, Boráros tér), kettő pedig vidéken (Nyíregyháza, Szeged) található. Emellett webáruházat is működtetnek (www.220volt.hu), amely 2011-ben megnyerte az ​Ország Boltja elnevezésű webáruházversenyt. Áruházaikban rendkívül kedvező áron lehet fényképezőgépeket, televíziókat, Apple termékeket, mobil eszközöket, különböző lejátszókat és egyéb elektronikai berendezéseket vásárolni. Folyamatos akciókkal várják a szurkolókat!