Szezonértékelés: Zoufal Nándor játékos-edző

Zoufal Nándor a nyáron vette át az Újpest FC-220Volt játékos-edzői posztját. Irányításával csapatunk 3 győzelmet, 2 döntetlent és 9 vereséget ért el. Az őszi szezonról és a további lehetőségekről kérdeztük játékos-edzőnket.
- Hogyan értékeled a mögöttünk hagyott időszakot?
- Augusztus közepén nagy lelkesedéssel kezdtem bele a munkába, s bár a felkészülés igen rövidre sikerült, azért igen bizakodva vártuk a rajtot. Az első mérkőzést Tolnán játszottuk, és döntetlennel indítottuk a bajnokságot egy igen jó, és régóta együtt játszó gárda ellen. Ezen a mérkőzésen elégedett voltam mind a hozzáállással, mind a játékkal. Ezután már nem sikerült mindig olyan teljesítményt nyújtanunk, amire számítottam. A listavezető pécsiek ellen például remekül helytálltunk, hiszen csak egygólos vereséget szenvedtünk, de ezen akkor nem bosszankodtam, mert egy remek csapat volt az ellenfelünk. Annál jobban fájt, amikor egy szerencsétlen góllal, 4 másodperccel a vége előtt kaptunk ki az Vasas második csapatától. Ezen a mérkőzésen és a Városgazda ellen is megvolt az esélyünk a győzelemre, ahol szintén az utolsó percben kaptunk vereséget jelentő találatot. De ekkor már túl voltunk a mélyponton, ami a Málta elleni mérkőzést jelentette, ahol az ellenfél minden tagja nagyon motivált volt, míg mi inkább görcsösen játszottunk. De ebben az időszakban az volt a legnagyobb probléma, hogy sem az edzéslátogatás, sem a meccseken bevethető játékosok száma nem volt ideális.
- Az idény vége felé mintha ebben kedvező változás állt volna be!
- Szerencsére így van! Az utolsó három mérkőzésen megfelelő létszámban tudtunk kiállni, és ezek közül a mérkőzések közül kerül ki a legjobb találkozónk, a Garvittax elleni találkozó is. Ekkor csatlakozott a csapathoz Czermann Márk is, aki lendületet hozott a játékba. Erre a mérkőzésre lehetünk a legbüszkébbek az idényből! A végére két nagyon nehéz mérkőzés maradt, meggyőződésem, ha a sorsolás ekkor más csapatokat hoz össze számunkra, akkor jobban jöttünk volna ki e két meccsből.
- Összességében a 12. helyen végeztünk a csoportban. Hogyan értékeled a helyezésünket?
- Úgy gondolom, hogy reális a helyünk a tabellán. A mögöttünk állókat megvertük, a közelünkben lévőkkel döntetlent játszottunk, a többiektől kikaptunk. Igazából hiányérzetem a fentebb említett két mérkőzés miatt van, amivel hat pontot veszítettünk. Ha az meglenne, akkor előkelőbb helyezést értünk volna el. Sajnos összességében csapatszinten nem igazán léptünk előre. Ez köszönhető annak is, hogy többen is távoztak a szezon előtt, a másik pedig, hogy kevés olyan edzésünk volt, amelyen mindenki részt tudott venni. Sajnos a munkahelyi elfoglaltságok nagyban befolyásolják csapatunk helyzetét.
- Az utolsó három mérkőzésen a pálya széléről figyelted végig a meccseket, nem szálltál be a játékba. Ez valami koncepció volt a részedről?
- A Garvittax ellen ugye eltiltás miatt nem léphettem pályára, és itt nagyon jól is ment a csapat, ahogy azt már említettem. Emellett volt egy kisebb bokasérülésem is, és mivel ekkor megfelelő létszámmal tudtunk kiállni, ezért úgy éreztem, hogy nem akarok elvenni helyet senki elől a csapatban. Emellett jó is volt kívülről végignézni a mérkőzést, sokkal jobban átlátni a dolgokat onnan, mint a pályáról játék közben.
- Lesz változás a csapatban az átigazolási idény során?
- Sajnos egyik kapusunk, Arany János eligazol Nagykátára, így mindenképp találnunk kell egy másik portást. Czermann Márk a nagypálya mellett valószínüleg nem tudja vállalni a futsalt is, így őt is pótolnunk kell. Velünk edz már a REAC-os Kolder Nagy Dániel és egy futsal újonc Bright Mbonu, rajtuk kívül maximum 1-2 játékos érkezhet.
- Mire számítasz a tavaszi idény során?
- 6-7 győzelem elérésére képesnek tartom a csapatot, de ehhez az kell, hogy mindenki velünk tudjon készülni, és mindenki maximálisan koncentrált tudjon lenni a mérkőzéseken. Van néhány játékosunk, akik akár magasabb szinten is játszhatnának, bízom benne, hogy tavaszra mindenki kellően motivált lesz, és akkor elérhetjük a középmezőnyt. Emellett próbálunk néhány projectbe is belefogni a vezetőséggel közösen, hogy a jövőben magasabb szintre tudjuk emelni az újpesti futsalt. Mind az utánpótlást, mind a finanszírozást szeretnénk fejleszteni.