Január legjobbja: Csicsó Sándor

Az év elején került meghírdetésre futsalosaink között a "Hónap játékosa" cím, melyet mindig az a játékos kap meg, aki a pályán nyújtott teljesítményével és a csapat közösségi életében való részvételével kiérdemli azt. Elsőként a januári teljesítményeket tekintette át a "zsűri", amelynek döntése alapján első alkalommal kapusunk, Csicsó Sándor érdemelte ki a díjat, amely az év első hónapjában az Újpest Futsal Club címerével ellátott lila-fehér Baseball kabát volt, amely megtalálható az Újpest Shop kínálatában is.

Klubunk januárban két tétmérkőzésen lépett pályára (Tolna 2-4, Romhány 5-1), melyen egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el. Csicsó Sándor mindkét találkozót végigjátszotta, és nagy védések sorozatát mutatta be, mely az első tavaszi meccsen még csak a tisztes vereségre volt elég, de a második alkalommal már győzelemmel párosult.

Gratulálunk játékosunknak, aki a bravúrok mellett ahhoz is segítséget nyújtott a klubnak, hogy az edzésekről, mérkőzésekről videók készüljenek, melyeket elemezve előbbre léphet a csapat.

 

A játékosok több szempont alapján kerülnek lajstrom alá. Ilyen például a mérkőzéseken való teljesítmény, hozzáállás, vagy az edzéseken való részvétel és csapat közösségi életében való részvétel is. E három fő szempont alapján dönt a háromtagú belső zsűri a hónap legjobbjáról (A három fő, Zoufal Nándor edző, Kohári Attila elnökség tag és kommunikációs vezető, valamint Sós László elnök). A díjak tárgyi nyeremények, futsallal kapcsolatos (cipő, kesztyű egyéb felszerelés), vagy Újpest Shopos termékek lesznek.