Edzőmérkőzés: fordítás és győzelem Csömörön

 
Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az Újpest FC-220Volt. Ma az NB1-ből kiesett Rubeola FC vendégei voltunk Csömörön.  A kétszer 30 perces félidők első felében 2-1-re a hazaiak vezettek, szünet után azonban 3-1-re Zoufal Nándor fiai bizonyultak jobbnak. Így 4-3-as lila-fehér siker született. A mérkőzés képe nagyjából ezt is tükrözte, az első félidőben Jávor István vezette hazaiak alakítottak ki több helyzetet a folytatásban viszont főleg kontrákból nekünk volt rengeteg lehetőségünk. Góljainkat Stefán Bence, Kolena Norbert, Zoufal Nándor és Kolder-Nagy Dániel szerezték.
 
 
Mindenképpen bizakodásra ad okot a találkozó, pláne azt figyelembe véve, hogy ismét sok hiányzót volt kénytelen nélkülözni az edzőnk, aki maga is kénytelen volt pályára lépni. Ugyanakkor mindössze edzőmérkőzésről van szó, így helyén kell kezelni ezt az eredményt. Arról nem is beszélve, hogy a sorsolás rejtélye folytán 3 hét múlva Budakalászon immáron bajnokin méri össze tudását ez a két csapat.
 
A következő mérkőzés már bajnoki lesz 16-án pénteken a Dunakeszi Kinizsi ellen 20:00 órától a Radnóti Miklós iskola tornacsarnokában várhatóan a Dunakeszin megszokott szép számú közönség előtt.