"Szeretnénk becsábítani a szurkolókat a csarnok lelátóira!"

Elkezdődött a 2016-2017-es bajnoki szezon. Számunkra nem is akárhogyan, hiszen az Újpest FC-220Volt bravúros sikerrel kezdett a tavalyi csoportmásodik Dunakeszi Kinizsi otthonában. A mérkőzés után, ahogyan a korábbi években megszokhattuk, ezúttal is év eleji interjúra bírtuk az egyesület elnökét, Sós Lászlót. A beszélgetésből megismerhetjük a klub céljait, a beindult utánpótlásképzés tapasztalatait, és megtudhatjuk azt is, hogy mekkora összegből gazdálkodik a futsal klub, illetve mekkora összegre lenne szükség a magasbb szinten, azaz az első osztályban való szerepléshez. De jelenleg a klub elsőszámú célja az, hogy megkapaszkodjon a jelentős létszámcsökkentés előtt álló NB II-ben.

- Milyen célokkal vágott neki a klub az idénynek? 
- Az idei évben minden eddiginél komolyabb elvárásokat fogalmaztunk a klubbal és a csapattal szemben is. Ehhez persze a legnagyobb feladat megteremteni a feltételeket, amelyekkel jó úton haladunk. Szokatlan helyzet számunkra is, de először vágunk neki például úgy szezonnak, hogy bizonyos költségeket már előre kifizettünk a bajnokság hátralevő részére. Ilyen például a terembérlés a bajnoki mérkőzésekre, amelyet az idei év végéig már rendezni tudtunk. Azt gondolom ez szinte példa nélküli eset. A feltételeink persze még nagyon messze vannak attól, amit szeretnénk elérni, de kis lépésekkel biztosan haladunk. Nem vállaljuk túl magunkat, viszont azt a keveset, amit ígérünk a játékosoknak, szülőknek, vagy szurkolóknak azokat maradéktalanul betartjuk.
- Tavasszal elindult az utánpótlásképzés is. A nyári táborok pedig nagy sikert arattak. Mik a tervek a fiatalok versenyeztetésében?
- Tavaly elindítottuk az U11-es csapatunkat a bajnokságban Turcsik Gergő utánpótlás edző vezetésével. Idén ezt a korosztályt tovább versenyeztetve, U13-ban indulunk, továbbá U15-ös csapat indítására is látok esélyt a nagyszámú érdeklődés miatt. Tavasszal 8-10 játékossal kezdődtek meg az edzések, mostanra több mint 30 gyerek várja, hogy nálunk futsalozhasson (jövő pénteken kezdődnek az edzések – a szerk.), és még csak fél éve csináljuk. A legnehezebb feladatot egyelőre a terembérlés adja, nagy ugyanis az újpesti és a közelben lévő termek telítettsége. Egyértelműen látszódik, hogy a srácok futsal oktatására igény van akár a nagypálya mellett is. Jelentős fejlődésre ezen a téren viszont csak akkor lehet esély, ha egy csarnokban otthonra lelünk. Ez rövid távon abban az esetben sikerülhet, ha az iskolák a fiatalok képzését előtérbe helyezik azon vendégekkel szemben, akik baráti társaságként lejárnak focizni és jelenleg bebetonozott helyük van 1-1 csarnokban. Ebben pedig leginkább az önkormányzat lehetne nagy segítségünkre. Sajnos kevés a csarnok a IV. kerület környékén. A felnőtt csapat sincs ideális helyzetben, hiszen szabvány kézilabda pálya továbbra sincs Újpesten, igaz Budakalászon otthonra leltünk, remek kapcsolatot sikerült kialakítani a helyi vezetéssel. A mérkőzések viszont csak késői órákban tudnak kezdődni, a helyi kézilabda csapat ugyanis feljutott az NB I-be, így a kézi prioritást élvez a városvezetésnél. Nagyon örülnénk neki, ha Újpesten is sikerülne az önkormányzattal kialakítani valamilyen hasonló együttműködést, mint amit ott tapasztalunk. Ezt a kérdést elengedhetetlennek látom az utánpótlás és a felnőtt csapat bővítése és további fejlődése szempontjából.
- Kilenc új játékos érkezett a felnőtt csapathoz, miközben csak ketten távoztak. A keret bővülése egyben erősödést is jelent?  Milyen céllal vág neki a csapat a szezonnak?
- Az elmúlt években ez nem jelentett egyértelmű igent, de látva az idei felkészülést és a régi, valamint új játékosok hozzáállását, kijelenthetem: egyértelműen erősödtünk. Az, hogy ez mire lesz elég, persze majd idővel derül ki, de egyértelmű célokat fogalmaztunk meg a vezetőedzővel, Zoufal Nándorral együtt. A csapatot az első öt hely egyikére várjuk. Továbbá szeretnénk be-, illetve visszacsábítani a szurkolókat erre a sportágra. Jövőre várhatóan átalakul az NB II. A 2017-2018-as esztendőre, a jelenlegi négy csoportos rendszer várhatóan kettőre csökken, ez pedig azt jelenti, hogy akik nem végeznek a csoportok 1-6. helyei között jövőre NB III-ban szerepelhetnek. Ezt mindenképpen el kell kerülnünk. Szeretnénk „lőtávolban” maradni, már ami az NB I-es tagság lehetőségét illeti. Amikor megválasztottak elnöknek 3-5 éves távlatban ugyanis azt tűztük ki célul, hogy az egyesület megerősödjön és újra az élvonal tagja legyen. Jelentősebb szponzor nélkül ez hosszabb folyamat lesz, ha azonban további támogatókra, vagy mecénásra találnánk akkor akár 1 éven belül is elérhető lenne.
- Talán nincsenek tisztában azzal a szurkolók milyen költségvetést jelentene ez a mostanihoz képest?
- Az Újpest Futsal Club költségvetése nagyjából három millió forint. Az NB I-es szerepléshez nem csak több edzésre, hanem a játékoskeretben történi további minőségi változásra, és anyagi motivációra is szükség van, továbbá alkalmazásban lévő munkaerőre is. Minimum tíz-tizenöt millió forint közötti összeg szükséges lenne ehhez.
- Az NB II átalakítása nagy feladatot jelent a klubnak minden tekintetben, szakmailag, anyagilag egyaránt. Miként tudunk ennek megfelelni?
-Egyelőre még korai arról beszélni, ha azonban összejön az új NB II-es bajnokság, akkor ami elsősorban jelentős többletkiadást okoz, az az utazási költség. Ez azonban várhatóan nem jelentene megoldhatatlan feladatot.
- Mivel lennél elégedett jövő ilyenkor?
- Ha úgy vágnánk neki a szezonnak, hogy az NB I-es feljutást tudjuk megcélozni. Valamint legalább még egy utánpótlás csapatot kellene beneveznünk a bajnokságba. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a klub tovább erősödött, az eddigi programjainkat még tovább bővítettük.

Ajánló:
Csapatunk következő mérkőzésére az NB I-ből kiesett Rubeola FC Csömör ellen hétfőn 21 óra 15 perckor kerül sor a Budakalászi Sportcsarnokban! (Budakalász, Omszk park 1. - Az M0-ás végén, a Megyei-híd lábánál, az Auchan mellett)
Bizony van miért visszavágnunk!