Újra a csoport első helyén az Újpest FC-220Volt!
NB II. Közép-keleti csoport, 16. forduló:
Újpest FC-220Volt – Kastélydombi SE 6-1 (4-1)
Gólszerzőink: Kapcsos Vince (2), Szabó Zsolt (2), Tóvizi Tamás, Zoufal Nándor
Ezúttal is több játékosunk, az eltiltott Kolena Norbert, valamint a sérült Czerman Márk, Hornyák Ádám és Sós László hiányzott a keretből. Ennek ellenére sima győzelmet arattunk a Kastélydombi SE ellen, és visszavágtunk az őszi bosszantó vereség miatt. Megtisztelte a csapatunkat a lelátón Korcsmár Zsolt és Privigyei Ádám is!
Rögtön egymásnak estek a csapatok, és a 2. percben a góllövőlista vezetője Simon Zs. maradt tisztán a bal oldalon, és ő az ilyen helyzeteket nem szokta elhibázni. (0-1) Nem esettt össze csapatunk, és alig egy perccel később egy remekül kijátszott akció végén Garami passzát Tóvizi a kapu közvetlen közeléből bombázta a kapu bal alsó sarkába, a lövés a kapuáról pattant be Graeser kapujába. (1-1)
Egyre inkább fölénybe került csapatunk, és újabb végletekig kijátszott akció végén Szabó Zs. passzolt a hálóba (2-1), majd nem sokkal később Kapcsos érkezett középen tisztán, és nem is hibázott. (3-1)
Ezután Graeser percei következtek, többször is nagy bravúrokat hajtott végre a korábban nálunk is védő kapus. Mígnem a 18. percben Kapcsos kapott labdát a bal oldali oldalvonal mellett, befelé cselezett, majd elhúzta a vendégkapus mellett, és higgadtan a hálóba helyezett. (4-1)
Szünet után rögtön vészkapus játékra állt át a Kastélydombi SE, amely egészen nyolc percig, az 5. gólunkig tartott, és bár előtte is voltak lehetőségeink, ezúttal Zoufal sodorta a labdát kapura, mely a visszafutó védő lábai között csurgott a vonalon túlra. (5-1)
Ezután már újra visszaállt a 4 a 4 elleni játékra a vendégcsapat, de érdekes módon ekkor több helyzetet alakítottak ki, mint emberfórban, de Csicsó többször is jól avatkozott közbe. Összesen 16 lövést hárított kapusunk a találkozón, miközben csak egy gólt szedett be, ami remek teljesítménynek mondható. Mert, hogy több gólt nem kaptunk a mérkőzésen, ellenben a hajrában Szabó Zs. duplázott, amikor 5 m-ről Graeser feje mellé bombázta a labdát, kialakítva a 6-1-es végeredményt.
Összességében magabiztos győzelmet aratott csapatunk, és gyakorlatilag két tavaszi forduló alatt biztossá vált, hogy a felső házban folytatjuk az alapszakasz után. Sőt ezzel a győzelemmel az első helyre kerültünk, ami ugyan egy kicsit csalóka, mert a mögöttünk álló csapatok mind kevesebb mérkőzést játszottak.
Jövő héten újra hazai pályán lépünk fel, ekkor a Nagykáta lesz az ellenfelünk, amelynek szinte utolsó lehetősége lenne egy esetleges győzelem, hogy jövőre ne a harmadik vonalban induljon. A találkozóra természetesen a Budakalászi Sportcsarnokban kerül sor, mégpedig január 23-án, hétfőn, 21 óra 20 perctől!
Újpest FC-220Volt – Kastélydombi SE 6-1 (4-1)
Budakalász, 80 néző, V.: Juhász, Molnár, Apkó
Újpest: Csicsó - Petró, Tóth K., Tóvizi, Vincze D., Cs.: Szőczei, Garami, Kapcsos V., Szabó Zs.., Zoufal, Joó, Kolder Nagy
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Kastélydomb: Graeser - Kalina, Lázár, Tvaruska, Simon Zs., Cs.: Vadászi, Papp K., Botos
Vezetőedző: Gallai Attila
Gólok: Tóvizi (3.), Szabó Zs. (7., 37.), Kapcsos (8., 18.), Zoufal (28.), ill. Simon Zs. (2.)
Sárga lap: Graeser (31.)
Kiállítva: -
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |