Remek meccsen döntetlen az esélyesebb Rubeola ellen!
NB II. Közép-keleti csoport, Rájátszás, 1. forduló:
Újpest FC-220Volt – Rubeola FC Csömör 5-5 (5-3)
Gólszerzőink: Vincze Dezső (3), Czerman Márk (2)
Két, az alapszakasz utolsó mérkőzésein elszenvedett vereség után lépett pályára az Újpest FC-220Volt, az utóbbi 4 mérkőzését megnyerő Rubeola FC Csömör ellen. Mindkét csapat kulcsemberei a pályán voltak, megadva ezzel a mérkőzés rangját, ezért ha csak egy kicsivel is, de a vendégek számítottak esélyesebbnek a találkozón.
Már az elejétől kezdve nagy iramban kezdtek a felek, és első percekben a Csömör próbálta birtokolni a labdát, és rákényszeríteni akaratát a lilákra, de jól állt a lábán a hazai védelem. Aztán egy ellentámadás végén Czerman a kapufát találta el, amitől felbátorodott Zoufal Nándor csapata, és Vincze Dezső Arany János lába között meg is szerezte a vezetést. (1-0)
Nem sokkal később időt kért a Rubi mestere, Jávor István, de úgy tűnt ez inkább a mieinkre volt jó hatással, mert egyre veszélyesebbek lettünk, és gyors egymásutánban Vincze Dezső két gólt is szerzett (az egyiket fejjel, ami a futsalban igen ritka), amellyel már 3-0-s előnyre tett szert az Újpest.
A vendégek nehezen viselték a hátrányt, és sokszor csak szabálytalanul tudták megakadályozni játékosainkat. A szabálytalanságok kiharcolásában főszerepet játszott Hajdú Norbert, akinek a ritmusváltásait nehezen tudták követni a vendégek, és ennek köszönhetően összejött a 6. és a 7. fault is a Csömörnél, és Czerman Márk mindkét 10 m-est gólra váltotta. (5-0)
Ekkor egészen elképesztő hangulat uralkodott a lelátón is. A nézők nem hittek a szemüknek, de valószínűleg játékosainkat is egy kissé megzavarhatta a magabiztos vezetés, mert a félidő hátralévő 2 percében 3-szor is fogást talált a védekezésünkben a Rubeola, és erősen kozmetikázva az eredményen a szünetre feljöttek 5-3-ra.
Fordulás után tovább folytatódott a hatalmas küzdelem, és egy szöglet utáni góllal 5-4-re feljöttek a vendégek, igaz a labda mintha kívül lett volna a szögletre létrehozott vonalon. Eközben mindkét kapus, a hazai hálót a mai napon örző Csicsó Sándor, és az ellenfél kapujába a szünetben beálló portás, Gárdosi Krisztián is mutatott be bravúrokat.
Egy sérelmezett játékvezetői ítélet után a vendégek trénerét a 31. percben elküldte a kispadtól Farkas Balázs játékvezető, de a vendégek tovább próbálkoztak az egyenlítéssel, ami egy szépen végigvitt kontrát követően sikerült is. (5-5)
Ezután változatos harc alakult ki. Mindkét csapat eldönthette volna a találkozót, de Vncze ziccerénél a vendégek kapusa túljárt az eszén, míg a másik oldalon Csicsó tolt ki egy közelről leadott lövést. Az utolsó percben Vincze sajnos röviden passzolt a túloldalon érkező Szabó Zsolt elé, így maradt a döntetlen, ami igazából egyik csapatnak sem jó.
Azzal vigasztalhatják magukat az együttesek, hogy a szezon eddigi talán legjobb, de mindenképp egyik legizgalmasabb mérkőzésén vannak túl, és ha így fognak játszani a jövőben is, akkor a most lépéselőnybe kerülő Dunakeszi és Kecskemét is megelőzhető a tabellán.
Az Újpest FC-220Volt jövő héten épp a hírős városba látogat, ahol újabb kiélezett mérkőzésre lesz kilátás.
Újpest FC-220Volt – Rubeola FC Csömör 5-5 (5-3)
Budakalász, 100 néző, V.: Farkas B., Tamási, Imrő
Újpest: Csicsó - Czerman, Tóvizi, Szabó Zs., Vincze D., Cs.: Szőczei, Kapcsos, Csillag, Hajdú, Kolena, Zoufal, Tóth K.
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Csömör: Arany - Nehéz, Maruzsi, Érsek R., Jenei; Cs.:Gárdosi, Tősér, Tápi, Nagy D., Víz, Várkonyi, Husz, Vadászi, Érsek T.
Gólok: Vincze (7., 14., 14.), Czerman (18., 19.), ill. Maruzsi (19., 20.), Érsek R. (19., 24.), Jenei (32.)
Sárga lap: Tóth K., Hajdú, Czerman, ill. Érsek R., Maruzsi, Jenei
Kiállítva: -
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |