Tét a 2. hely megtartása! A Vác a hétfői ellenfelünk!
A rájátszás 4. fordulójára kerül sor hétfőn, 21:20 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban, ahol az Újpest FC-220Volt a Vác ellen lép pályára. Legutoljára január elején találkoztunk Vén Gáborékkal, és akkor 3-1-es győzelmet arattunk ellenfelünk otthonában. Ősszel hazai pályán 3-3-as döntetlen született Budakalászon. Csapatunk még veretlen a felsőházban, 2 győzelem mellett 1 döntetlen Czermanék mérlege.
Ami a két csapat eddigi mérkőzéseit illeti, 8-szor találkozott eddig a két csapat és 4 váci siker, valamint 1 döntetlen mellett 3 lila-fehér győzelem született.
Hazai pályán eddig 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség a mérleg a mi szempontunkból!
A rájátszásban a vendégek két vereséggel kezdtek, majd némi meglepetésre az előző fordulóban 7-3-ra legyőzték a Rubeola FC Csömör gárdáját, úgyhogy jó lesz odafigyelni rájuk annak ellenére, hogy csak az 5. helyen állnak a tabellán.
Zoufal Nándor csapatában továbbra is sok a sérült, de csapatkapitányunk, Kolena Norbert már újra edzhetett a héten, így ő bizonyára már pályára is léphet a hétfői találkozón.
A mérkőzésre, amelyre a belépő 500 Ft, az Újpest FC-220Volt egy Műsorfüzettel kedveskedik minden kilátogató néző számára, melyben megtalálhatók lesznek a mérkőzések időpontjai, csapatfotó, tabella, góllövőlista és az utánpótlás csapataink fotói, valamint a nyári futsal tábor hírei is.
Mindenkit szeretettel várunk! Hajrá, lilák!
Következő mérkőzés
1.forduló:
Haladás - Újpest FC
2025. aug.11.
18:30 óra, Szombathely
2.forduló:
Újpest FC - Maglód
2025. aug. 15. 19:15 óra
Szombathely
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |