Dunakesziről és Csömörről érkeztek új edzők az utánpótlásunkba!
Az Újpest FC-220Volt a 2017-18-as szezontól már 4 korosztályban indít csapatot az utánpótlásban, ezért szükségessé vált az edzői fronton is erősítést eszközölnünk. Örömmel jelenthetjük be, hogy sikerült megállapodnunk két olyan trénerrel, akik legutóbb a futsal élvonalához tartozó csapatokban edzősködtek. Egyikük az a Simon Péter, aki 2015 tavaszán felnőtt csapatunk játékos-edzőjeként tevékenykedett, és ebben az évben a futsal-edzői diplomát is megszerezte az MLSZ edzőképzésében, míg a tavalyi évben a Dunakeszi Kinizsi utánpótlásában ért el sikereket,másikuk pedig a mindössze 21 éves Szűcs Attila, aki a Rubeola FC Csömörben foglalkozott a fiatalokkal. A 2017-18-as szezontól mindketten az Újpest FC-220Volt edzői stábjához tartoznak majd, és emellett szerepelni fognak NB II-es felnőtt csapatunkban is.
Simon Pétert nem kell bemutatni az újpesti futsalban jártas olvasóinknak, hiszen tagja volt a megalakulásunk évében NB II-es bajnoki címet szerző Újpest Futsal Clubnak, majd később 2015 tavaszán visszatért a pocsék őszt produkáló csapatunkhoz, és játékos-edzőként sikerült remek eredményeket elérnie. Ezután Simi a Máltai SE csapatához került, innen szerződtette le a Dunakeszi Kinizsi, ahol utánpótlásedzőként és játékosként is szerepelt. Az előző két évben az U9, az U10 valamint az U15-U17-es korosztályok edzőjeként tevékenykedett. 2016-ban az Országos döntőbe jutott az U15-ös csapattal, ahol ezüstérmet értek el!
Szűcs Attila 14 évesen Gyöngyösön kezdett futsalozni, majd Budapestre felkerülvén a Ferencváros igazolta le, de itt nem töltött hosszú időt, mert szerződtette az NB I bajnoka, a Rába ETO, ahol már rendkívül fiatalon, 17 évesen a felnőtt futsal NB I-ben is bemutatkozhatott, 13 mérkőzésen 2 gólt szerezve. Ezután Csömörre került a Rubeolához, ahol lemásolta a győri szereplését (13 meccs/2gól). A 2015-16-os szezonban már a Déli FC (Vasas) csapatában rúgta a labdát. Itt az NB I-ben 2-szer kapott lehetőséget, az NB II-es csapatban viszont 7 meccsen 9 gólt ért el, az UTE ellen például 6-szor talált a hálóba. A tavalyi évben Csömörön az utánpótlásban az edzősködést is elkezdte. Zoufal Nándor hívására érkezik Újpestre, és amellett, hogy NB II-es felnőtt csapatunkban is szerepelni fog, az utánpótlásban a fiatalabbak edzését is vezényelni fogja.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |