Továbbra is hullámvölgyben
NB II. Keleti csoport, 7. forduló:
UFC Gyömrő – Újpest FC-220Volt 7-3 (3-2)
Gyömrő, 200 néző
Gólszerzőink: Szabó Zsolt, Závodszky Ádám, Nagy Dániel
Újra lehetne kifogás a sok hiányzó, de a sorozatban elszenvedett hatodik vereség azt sejteti, hogy valami nem stimmel a csapatban. Ezúttal Horváth, Hajdú, Simon, Kapcsos, Garami és Kollár hiányott, Namuquita és Gyárfás pedig sérülés után edzés nélkül először lépett pályára, de bíztunk benne, hogy megszakad a rossz sorozatunk. Sajnos nem így történt, hiába álltunk fel 3-1-ről 3-3-ra a második félidő elején, a negyedik hazai gól után újra nem sikerültek a támadásaink, kétszer a kapufát is eltaláltuk, a hazaiak pedig remekül használták ki a hibáinkat, és megérdemelt győzelmet arattak, először győzték le csapatunkat, amit a lelkes hazai közönség vastapssal jutalmazott. Ezzel az UFC Gyömrő jelenleg ott van a felsőházat érő 6. helyen, mi pedig nagyon messze onnan...
Már az 1. percben egy eladott labdát követően megiramodott Horváth László Dávid, és Namuquita hiába próbálta megállítani, ő továbbment és kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-0) Ez a gól mindjárt meg is adta az alaphangot a mérkőzésnek. Ezután próbáltuk átvenni az irányítást, de Reich Martin kapott egy remek bepasszt a hatos vonalára, majd a kifutó Szőczei mellett a hálóba lőtt. (2-0)
A második gól egy kicsit megfogta feljövőben lévő csapatunkat, időbe telt mire összeszedték magukat a srácok., de a 14. percben Szabó Zsolt szépen fordult le véőjéről és kilőtte a hosszú alsót. (2-1)
Egyre nagyobb fölénybe kerültünk, de nem tudtunk igazi helyzetet kialakítani, míg a vendégek kontrákra építve jutottak el kapunkig. A 18. percben Horváth László Dávid esett el Gyárfás mellett, de nem történt szabálytalanság, a hazaiak reklamáltak és ez megzavarta Szűcsöt, mert passzába hiba csúszott, és a földről feltápászkodó játékos köszönte szépen az ajándékot, és Szőczei alatt a hálóba lőtt. (3-1)
Szerencsére ez a banális gól nem törte meg a lendületünket, és még a szünet előtt sikerült szépíteni, amikor is Szabó visszapasszolt labdáját Závodszky Ádám lőtte a hazaiak hálójába. (3-2)
Szünet után az egyenlítés is összejött: egy erőszakos labdaszerzést követően Szabótól Nagy Dánielhez került a labda, aki 8 m-ről remekül lőtt a rövid alsó sarokba. (3-3)
Azt gondoltuk, hogy a lendület tovább tart, de mielőtt nagyon beleéltük volna magunkat az egyenlítésbe Bihari Dávid szépen tekert a bal alsóba. (4-3)
Mentünk előre az egyenlítésért, de csak egy Zoufal kapufáig jutottunk. Sőt a 33. percben a bal oldalon egyedül meglóduló Kalina Tamás leültette Szőczeit, majd fölötte kilőtte a felsőt. (5-3) Egy percre rá még visszajöhettünk volna a meccsbe, de Szabó lövése is a kapufán csattant. Ekkor már a hazaiak játszhatták kedvenc játékukat, és egy szép akció végén a hosszú kapufánál egyedül érkező Lázár Zoltán is betalált. (6-3)
Megpróbálkoztunk az 5 a 4 elleni játékkal, de nem tudtunk belőle helyzetet kialakítani, és a 40. percben egy újabb gyors gyömrői kontrát Reich Martin váltott gólra, kialakítva a 7-3-as végeredményt.
Összességében a rossz kezdés után a 23. percre sikerült egyenlíteni, de az egy percre rá kapott újabb gól után már hiába próbálkoztunk, semmi sem jött össze, így sorozatban hatodik vereségünket könyvelhetjük el, és nagyon nehéz helyzetbe kerültünk a felső házba jutást illetően.
Jövő héten szünet lesz a bajnokságban, majd október 30-án hazai pályán fogadjuk a ScoreGoal Kecskemét csapatát.
UFC Gyömrő – Újpest FC-220Volt 7-3 (3-2)
Gyömrő, 200 néző, V.: Moldván, Pápai, Ibriksz
Gyömrő: Gyurján- Matyó. Vékei, Lázár, Horváth; Cs.: Bekker, Kalina, Kiss, Reich, Bihari, Blazsán
Vezetőedző: Gallai Attila
Újpest: Szőczei - Zoufal, Szabó Zs., Namuquita, Nagy D., Cs.: Závodszky, Szűcs, Sós, Gyárfás, Kanalas
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Horváth (1., 19.), Reich (8., 40.), Bihari (24.), Kalina (33.), Lázár (36.), ill. Szabó Zs. (14.), Závodszky (20.), Nagy D. (23.)
Sárga lap: Matyó (18.), Bekker (33.), ill. Gyárfás (19.)
Kiállítva: -
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |