Végletekig kiélezett meccsen nyertünk Kartalon!
NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás 3. forduló:
Kartal SE - Újpest FC-220Volt 4-5 (1-2)
Kartal, 300 néző. V: Kovács, Ibriszk, Apkó
Gólszerzőink: Horváth L. (3), Bihari, Kapcsos
Két még a rájátszásban veretlen csapat találkozott egymással. A mieink számára jó ómen lehetett, hogy a Kartalt az alapszakaszban kétszer is legyőztük, ám mindenki tudta, a rájátszás más kávéház. Póta Balázs legénysége a lehető legerősebb összeállításban vehette fel a küzdelmet, hiszen idő közben spanyol légiósunk Jaime Hidalgo játékengedélye is megérkezett, aki a mai pályára lépésével az Újpest történetének első idegenlégiós futsal játékosa lett. Jó hangulat és szinte telt ház fogadta a csapatokat a mérkőzésen.
Az első helyzet az második percben a hazaiak előtt adódott, de a kapufa kisegített minket. A 4. percben Kavalecz szerzett labdát, majd a vonal mellett indította Horváth Lászlót, aki lefutotta védőjét, majd spiccel a hosszú sarokba bombázott (0-1), hirtelen elcsendesítve a Kartali katlant. A folytatásban is a hazaiak maradtak támadásba egy szerencsés megpattanó beadás után ismét a kapufáról vágódott ki a labda, majd a kontra után Matyó növelhette volna az előnyünket, de a hazai kapus védett. Ezután Graeser is bemutatott néhány szép védést. Kezdett átalakulni a játék meddő mezőnyfölénnyé, a hazaiak 1-2 távoli lövéssel tudtak csak veszélyeztetni, nekünk pedig "nem ültek" a kontráink ezekben a percekben. Egészen a 17. percig, amikor is Matyó szerzett labdát, indításával Horváth lódult meg, majd óriási gólt lőtt a hosszú felsőbe (0-2). Sokáig nem örülhettünk a két gólos előnynek egy középre játszás után Barabás szépített (1-2). Szünet előtt néhány mp-el egy összecsapás során sajnos elvesztettük Póta Balázst, aki megsérült az esetnél. (Várhatóan több hetes kihagyás vár rá.)
A második játékrész rögtön egy nagyon csúnya páros lábbal való bevetődéssel indult. Horrorisztikus jelenet volt, amely majd látható lesz az összefoglalóban is, ám Kovács játékvezető szerint csak sárga lapot érően szabálytalankodott Rajz. A szabadrúgásból azonban büntettünk, egy kombináció után Bihari Dávid lőtte ki a hosszú alsót (1-3). Egy perc múlva elcsúszott a védekezésünk és Héger passzát a hosszún érkező Barabás értékesítette (2-3). Nem sokkal később Vadászi rossz lövése nyomán Barabás ugrott ki szólóban de Greaser lábbal óriási bravúrral védett, majd a kipattanó után Bánfalvi a kapuvasat találta el. Lüktető lett a meccs, Matyó egy elveszettnek tűnő labdát tálalt Kapcsos elé, ám rutinos játékosunk lövése a rövid felső mellett hagyta el a játékteret. A félidő derekán ismét Bánfalvi cselezgetett és ismét a kapufát találta el. A 30. percben egy középre centerezés után Graeser ellen ítéltek büntetőt a játékvezetők. A 6 méterest Vincze Dezső értékesítette a pontrúgás erejéig beálló Horváth mellett a jobb alsó sarokba (3-3). Az egyenlítés után Jaime veszélyeztette a kartali kaput kétszer is egy percen belül, majd Greasernek volt védenivalója egy szabadrúgás után. A 33. percben összegyűjtöttük hatodik szabálytalanságunkat, de Vincze Dezső 10 méteres lövését lábbal védte Graeser! A mérkőzés utolsó 4-5 percére fokozódtak az izgalmak. Póta Balázs ugyanis meghúzta az 5 a 4 elleni vészkapus játékot 3-3-as állásnál, amelyből Horváth László távoli lövése utat talált a hazai kapuba (3-4). Ügyeletes gólfelelősünk már a 3. találatot jegyezte és ezzel 28 gólnál jár a bajnokságban, igaz még 7 találatra a góllövő listát vezető Öreglakitól. Ezt követően a hazai csapat is 5 a 4 elleni játékra tért át. A meccset hamar eldönthettük volna, de Horváth célt tévesztett az üres kapura egész pályáról. A 38. percben a blokkolni igyekvő Nagy Zsolt lábáról azonban rendkívül pechesen az ellenkező sarokba pattant a hazaiak egyenlítése (4-4). Ezután ismét mi támadtunk 5 a 4 ellen, hiszen Póta mesternek a döntetlen nem volt elég ezen a mérkőzésen, ahhoz, hogy az álmaink továbbra is megmaradjanak nyerni kellett. Az utolsó percben Kapcsos játszotta vissza a sarokból Vadászinak, aki átvette, befelé tolt majd lőtt, a rövidre befutó kapus lábára, aki amolyan jégkorongos módon közelről gólt érően tette bele a lábát a játékszerbe (4-5) 36 mp-el a vége előtt! Az utolsó másodpercekben még Kavalecz révén ziccert hibáztunk, de ez ekkor már szerencsére belefért.
Óriási izgalmak közepette szereztük meg a győzelmet, nem érdemtelenül, mert nagyon fegyelmezetten és összeszedetten futsaloztunk. Ráadásul az elmúlt hónapokban nagy munkát fektetett magába a csapat az edzések alatt. Ugyanakkor nem lehet elvitatni, hogy a szerencsével sem álltunk hadilábon, hiszen a hazaiak 4 kapufát is szereztek.
Győzelmünkkel már a második helyen állunk a rájátszásban, megelőztük a Kartalt, mindkettőnknek 8-8 pontja van, azonban fontos tudni, hogy a bajnokság végeredményénél azonos pontszám esetén a több győzelem dönt, ahol az alapszakasz győzelmeket is beleszámítják a rangsor kialakításánál, ott pedig le vagyunk maradva a Kartallal szemben (ők 12-szer nyertek, mi 9-szer)
A játéknap további eredményei: Gyöngyös-FTC 2-6, Csenger-Kecskemét 2-2
Jövő hétfőn ismét idegenben lépünk pályára, 20 órától a Kecskemét vendégei leszünk a Messzi István Sportcsarnokban.
Jegyzőkönyv:
Kartal SE - Újpest FC-220Volt 4-5 (1-2)
Kartal, 300 néző. V: Kovács, Ibriszk, Apkó
Kartal: Somogyi - Gregus, Rajz, Héger, Bánfalvi; cs: Gerebenics, Barabás, Sós M., Vincze, Kecskés, Barta, Simon B., Tajti (k)
Vezetőedző: Simon Péter
Újpest: Graeser - Vadászi, Póta, Kavalecz, Bihari; cs: Jaime, Matyó, Horváth L., Kapcsoos, Gyárfás, Nagy Zs., Reich, Péter M., Horváth G. (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzők: Barabás (18., 23.), Vincze (30.), Héger (38.), ill. Horváth L. (4., 17., 36.), Bihari (22.), Kapcsos (40.)
Sárga lap: Rajz (22.), Bánfalvi (35.), ill. Póta (40.)
Piros lap: -
Estére lesz összefoglaló is a mérkőzésről!
Következő mérkőzés:
Magyar Kupa,3.forduló:
December 5. (csütörtök)
Airnergy FC - Újpest FC
XX.Kerületi Gyulai István
Általános Iskola, 19:30 óra
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 16 | 14 | +56 | 43 |
2 | SG Kecskemét | 16 | 11 | +26 | 34 |
3 | Nyíregyháza | 16 | 10 | +28 | 32 |
4 | Újpest FC | 16 | 10 | +19 | 32 |
5 | Veszprém | 16 | 9 | +47 | 28 |
6 | Berettyóújfalu | 16 | 7 | +11 | 27 |
7 | Nyírbátor | 16 | 8 | -11 | 26 |
8 | Aramis SE | 16 | 8 | -5 | 25 |
9 | MFA | 16 | 4 | -21 | 13 |
10 | DEAC | 16 | 3 | -5 | 12 |
11 | Rubeola | 16 | 1 | -93 | 3 |
12 | TFSE | 16 | 0 | -52 | 2 |
Házi góllövőlista 12.03.
13 gólos: Thiago Cardoso
11 gólos: Czerman Márk
9 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Medveczki Máté
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Östör Martin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Gólpasszok:
9 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Lucas Moreira
6 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
2 gólos: Östör Martin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
2 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.12.03 | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 68/31 |
Östör Martin | 96/31 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Hadzsi Máté | 37/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Thiago Cardoso | 16/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Czerman Márk | 15/11 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai