Óriási izgalmak közepette a végén mi örülhettünk
NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás, 6. forduló:
Újpest FC-220Volt - Energia Gyöngyös 2-1 (1-0)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző. V: Kiss G., Surin, Boros
Gólszerzőink: Horváth L., Kavalecz
Két vereség után meglehetősen égető szüksége volt csapatunknak a 3 pontra. Az elmúlt hét ugyanakkor nem volt eseménytelen, Reich Martintól elköszöntünk, míg a mérkőzés előtti nap kiderült, hogy Kapcsos Vince sem tudja vállalni a játékot, Bihari Dávid pedig egész héten betegeskedett. Hétköznap ráadásul az Aramis U20-as csapata ellen játszottunk felkészülési meccset, nem túl nagy sikerrel (igaz rendkívül tartalékosan, néhány próba játékossal). Talán ezen előzmények hatására Póta Balázs úgy érezte itt az ideje egy komolyabb fejmosást tartani a srácoknak, amelyre a mérkőzés előtt sort is kerített, több mint 20 percen keresztül.
Kontrajátékra rendezkedtünk be a mérkőzés elején, amely főleg annak volt köszönhető, hogy amíg mi két vereséggel vártuk ezt a találkozót, a Gyöngyös felszállóágban győzelemmel és csengeri döntetlennel érkezett hozzánk. Az első 10 percben csak néhány távoli vendég lövést jegyezhettünk fel, a mieink játékán érződött az elmúlt két meccs hatása, ugyanakkor óriási fegyelemmel és koncentráltan tulajdonképpen kontrolláltuk a játékot. Csupán a kontratámadásaink voltak a vártnál kevésbé hatásosak. A félidő második felében már jobb játékot láthatott a publikum, a Gyöngyös részéről Berkes járt a legközelebb a gólszerzéshez, Graeser azonban szépen hárította a közeli lövést. A másik oldalon Horváth László veszélyeztetett, majd Gyárfás lövése zúdult el a bal felső sarok felett kicsivel. Nehezítette az utolsó perceket, hogy 6 perccel a szünet előtt már elértük az 5. szabálytalanságunkat, igaz két perccel a vége előtt már a vendégek is négynél jártak. Már-már mindenki elkönyvelte a gól nélküli félidei állást, amikor is szabadrúgáshoz jutottunk Csoszánkszki hátulról való elég kemény becsúszása után, amelynél megúszta a második sárga lapos figyelmeztetést. Egy megbeszélt figura után Horváth László egy állítás után nagy erővel kilőtte a hosszú sarkot, így vezetéssel a birtokunkban vonulhattunk szünetre. (1-0)
A második félidő nagyobb iramban kezdődött, a Gyöngyös próbálkozásai is hatásosabbak voltak, Graeser többször is szépen hárított, lábbal majd kivetődve is, ugyanakkor a kontrajátékunk is sokkal összeszedettebb lett. Többször is eldönthettük volna a mérkőzés sorsát, főleg ahogy közeledett a meccs hajrája. Horváth László és Vadászi Edward is gólt szerezhetett volna, vagy utóbbi talán lövés helyett ha a hosszút célozza Kavalecz könnyedén érhetett volna el gólt. Legközelebb azonban Jaime Hidalgo járt a gólszerzéshez, egy gyönyörűen lejátszott 2 az 1 elleni kontratámadás után Horváth passzát a kapufára emelte. Az utolsó 5 percre levitte kapusát a vendégcsapat, nagy helyzetük azonban nem alakult ki ebből, sőt kétszer üres kapura is lőhettünk, de előbb Péter Mátyás, majd Graeser Krisztián is kapu mellé célzott. Bő 1 perc lehetett. amikor révbe ért a vendégek létszámfölénye – avagy a sors büntetett meg minket, amiért nem tudtuk lezárni a meccset – egy középre centerezés után Marosi közelről laposan a hálóba továbbította a labdát. (1-1)
Volt még azonban egy perc, amelyben a Gyöngyös meg akarta nyerni a meccset – amellyel megelőzhettek volna minket – 5 a 4 elleni játékukba azonban hiba csúszott, Kavalecz Márk szerzett labdát és 30 méterről a hálóba emelte 13 másodperccel a vége előtt a győztes találatunkat. (2-1)
Hihetetlen izgalmak közepette sikerült a végén megnyerni a mérkőzést, bár egy félidőn át szinte végig vezettünk. Igazi futsal meccs volt, szabadrúgás góllal, 5 a 4 elleni góllal, üres kapus góllal, izgalmakkal.
Győzelmünkkel megerősítettük helyünket a tabella 3. helyén, 2 pontra megközelítve a Kecskemétet, kiknek otthonában 5-3-ra nyert az FTC. A másik mérkőzésen a húsvéti szünet után minket fogadó Csenger 10-2-re nyert Kartalon.
Jegyzőkönyv:
Újpest FC-220Volt - Energia Gyöngyös 2-1 (1-0)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző. V: Kiss G., Surin, Boros
Újpest: Graeser - Kavalecz, Jaime, Horváth L., Matyó; cs: Vadászi, Gyárfás, Sós, Nagy Zs., Péter M., Bihari, Horváth G.(k)
Vezetőedző: Póta Balázs
FTC: Balogh - Bartha, Gulyás, Csoszánkszki, Marosi; cs: Bencsik, Ludányi, Kanalas, Berkes, Timon (k)
Vezetőedző: Berkes László
Gólszerzők: Horváth L. (20.), Kavalecz (20.), ill. Marosi (39.)
Sárga lap: Vadászi (39.), ill,. Csoszánkszki (18.), Marosi (31.)
Piros lap: -
FACEBOOK oldalunkon fotó album is található a mérkőzésről, továbbá természetesen gólösszefoglaló is készül.
Következő mérkőzés:
Magyar Kupa,3.forduló:
December 5. (csütörtök)
Airnergy FC - Újpest FC
XX.Kerületi Gyulai István
Általános Iskola, 19:30 óra
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 16 | 14 | +56 | 43 |
2 | SG Kecskemét | 16 | 11 | +26 | 34 |
3 | Nyíregyháza | 16 | 10 | +28 | 32 |
4 | Újpest FC | 16 | 10 | +19 | 32 |
5 | Veszprém | 16 | 9 | +47 | 28 |
6 | Berettyóújfalu | 16 | 7 | +11 | 27 |
7 | Nyírbátor | 16 | 8 | -11 | 26 |
8 | Aramis SE | 16 | 8 | -5 | 25 |
9 | MFA | 16 | 4 | -21 | 13 |
10 | DEAC | 16 | 3 | -5 | 12 |
11 | Rubeola | 16 | 1 | -93 | 3 |
12 | TFSE | 16 | 0 | -52 | 2 |
Házi góllövőlista 12.03.
13 gólos: Thiago Cardoso
11 gólos: Czerman Márk
9 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Medveczki Máté
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Östör Martin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Gólpasszok:
9 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Lucas Moreira
6 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
2 gólos: Östör Martin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
2 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.12.03 | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 68/31 |
Östör Martin | 96/31 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Hadzsi Máté | 37/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Thiago Cardoso | 16/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Czerman Márk | 15/11 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai