Több volt ebben a meccsben, mégis sima vereség lett

NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás, 10. forduló:

FTC-Fisher Klíma - Újpest FC-220Volt 5-0 (1-0)
Elek Gyula Aréna, 400 néző. V: Juhász, Janitz, Urgyán

Nem nekünk kedveztek az előjelek, hiszen a hazaiak bajnokavatásra készültek, s bár az elmúlt mérkőzéseken már kiengedtek kissé, biztos volt, hogy a derbire a legerősebb csapatukkal fogadnak minket sok néző előtt. Ez így is történt. Mi a legerősebb csapatunkkal sem mehettünk volna biztosra pláne az elmúlt hetekben mutatott gyengébb teljesítmény után, de így hiányzókkal még nehezebb dolgunk akadt.

A mérkőzés hazai fölénnyel kezdődött, amely igazából meddőnek bizonyult. Jól zártuk a területeket, jól mentünk az emberekkel, mindössze néhány kósza távoli lövéssel tudott operálni a hazai csapat. Sőt a legnagyobb helyzet előttünk adódott, amikor is a félidő derekán Nagy Zsolt a védővel a nyakán törhetett kapura, ám ő lövés helyett vissza akarta húzni a mögötte érkező Péter Mátyásnak, amikor a védő bele botlott a labdáva és szerelni tudott... A 15. percben aztán helyzetre gól volt a válasz, elváltottuk magunkat Szabó Zsolt pedig hat méterről megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1-0), amely végül kitartott a félidő végéig.

A szünet után sem sokat változott a játék, azonban a kontráinkat egyre nagyobb hatékonyság kísérte. A 24. percben ismét Nagy Zsolt iramodott meg, középtávoli lövése azonban a keresztlécről visszapattant a mezőnybe. A labdaszerzés után a hazai csapat támadott, majd egy hatméteresen belüli kavarodás után büntetőhöz jutottak, amely a friss felnőtt válogatott Soltész István nagy erővel a hálóba zúdított (2-0). A gól után lüktetőbb lett a mecs, mi is jobban kinyíltunk és több helyzetünk adódott, és a hazaiak is egyre többet veszélyeztették a magabiztosan védő Graeser kapuját. A 32. percben Roni fordulásból kissé kisodródva jól helyezett, de nem túl erős hosszú sarkos lövéssel eldöntötte a 3 pont sorsát (3-0). A folytatásra megpróbáltuk a vészkapus játékot, amely még ülhetett is volna, ám Vadászi távoli felelőtlen lövésére ráfizettünk. A kapuskidobás után ugyanis Soltész az üres kapuba emelte a labdát (4-0). Amatőr hiba... A meccs hajrájára a hazai csapat is lehozta kapusát, így tartották a labdát, amikor pedig megpróbáltuk azt megszerezni, kihasználták létszámfölényüket és egy szépen végigvitt támadás után a hosszún érkező Temesi közelről megszerezte ötödik találatukat (5-0). Sima vereség lett, pedig a meccsben nem volt benne. Hiába, ilyen csapat ellen nem szabad ilyen amatőr hibákat elkövetni... el kell gondolkodni a hibákon, mert nem először fordulnak ezek elő, ha pedig nem tanulunk belőle akkor nem fogunk tudni előbbre lépni. A meccs utolsó percére bemutatkozott a felnőtt csapatban ifjúsági kapusunk Tóth Marcell is.

Ezzel a mérkőzéssel véget ért számunkra a 2019/2020-as bajnoki esztendő. Az utolsó találkozón az aranyérmet magabiztosan megszerző, az egész szezon alatt mindössze kétszer vereséget szenvedő FTC vendégei voltunk és bár sokáig nagyon jól tartottuk magunkat, sőt helyzeteink, kapufáink voltak, a második - büntetőből szerzett - hazai gól után elszállt minden esély, kicsit megrogytunk és végül simának tűnő vereséget szenvedtünk. Ezzel együtt ez egy remek szezon volt, a csapat várhatóan az 5. helyen fejezi be a bajnokságot - de két mérkőzés még hátra van a fordulóból hétfőn. Gratulálunk a ferencvárosiaknak a magabiztosan megszerzett bajnoki címükhöz!

JEGYŐZKÖNV

FTC-Fisher Klíma - Újpest FC-220Volt 5-0 (1-0)
Elek Gyula Aréna, 400 néző. V: Juhász, Janitz, Urgyán

FTC: Tóth Gy. - Szabó Zs., Riberio, Cseri, Temesi; cs: Bajusz (k), Soltész, Bedarna, Dávid, Jenei, Bertalam
Vezetőedző: Felipe Matos

Újpest: Graeser - Matyó, Kavalecz, Hidalgo, Horváth L.; cs: Tóth M.(k), Gyárfás, Vadászi, Nagy Zs., Péter M., Ángyán.
Vezetőedző: Póta Balázs

Gólszerzők: Szabó Zs. (15.), Soltész (25.-büntetőből, 36.) Riberio (32.), Temesi (39.)

Sárga lap: Szabó (31.)
Piros lap: -

Fotó album a mérkőzésről FACEBOOK oldalunkon!

Videó a mérkőzésről: itt