Változatos mérkőzésen a végén egyenlített a hazai csapat

 NB II, Keleti-csoport, 17. forduló: 
Kincsem Lovaspark - Újpest FC 6-6 (2-4)

Tápiószentmárton, Sportcsarnok, 50 néző
V: Tamási, Ibriksz, Tiringer
Gólszerzőink: Aribi Hassan (3), Horváth László, Bakay Ferenc, Póta Balázs

Póta Balázs egyedül sárga lapos eltiltása miatt Kulcsár Gáborra nem számíthatott, elkészült viszont a játékengedelye Vitor Luiznak, aki egy fiatal tehetséges brazil játékos, és Aribi Hassannak, aki húzóembere lehet a csapatnak. Bár szinte végig és többször is vezettünk a mérkőzésen, a hazai csapat mindig egyenlített, és ami fő, sajnos másfél perccel a vége előtt is. Pedig a második félidő derekán vezetésnél először mi lőhettünk egy kisbüntetőt, majd ők kettőt, de mindegyik kimaradt. A játékvezetők két piros lapot is felmutattak, de alapvetően is elmondható, hogy nem nőttek fel sajnos a mérkőzés rangjához. Aribi Hassan mesterhármassal mutatkozott be lila-fehérben.

Már az 1. percben megszereztük a vezetést. Bakay sarokrúgását házi gólkirályunk, Horváth László vágta a kapuba. (0-1) Majd a hazaiak percei következtek. Előbb Vörös lövését védte Tyukász, majd az 5. percben Ficsor Richárd vágott a kapunkba egy keresztlécről levágódó labdát. (1-1) A 12. minutumban Laczkó Milán büntetőből szerzett góljával már a hazaiaknál volt az előny. (2-1) Egy újabb pontrúgás utáni szép váltást követően Aribi Hassan lapos, jobb sarokba tartó lövésével egyenlítettünk (2-2), majd ugyanő az ellenfél 5 a 4 elleni játékának hibáját kihasználva már a vezetést is megszerezte csapatunknak. (2-3) Sőt, Bakay Ferenc emberelőnyben kétgólosra növelte előnyünket nem sokkal a szünet előtt. (2-4)

Rosszul kezdődött számunkra a második félidő, hiszen Bakay a játékvezető szerint utolsó emberes szabálytalanságot követett el, ami után piros lapot kapott, és most a hazaiak szereztek gólt előnyből Kardos Olivér révén (3-4), majd egy gyors kontrát követően Laczkó Milán egyenlített 2 az 1 elleni szituációt követően (4-4).

Változatos lett a mérkőzés, és a kapus által elpasszolt labdából Aribi Hassan már 3. gólját szerezte a mérkőzésen, így újra nálunk volt az előny (4-5) Ezután Tyukász két távoli lövést hatástalanított, majd megint jött egy fura ítélet. Tyukász kidobását Hajnal vette le, akit fellöktek és ezért esés közben megfogta a játékszert. A bírók nem ítélték szabálytalannak a hazai játékost, így a kezezés miatt megítélt fault miatt Kincsem 10m-es következett. Dohány állt a kapuba, de nem kellett védenie, mert a lövés fölé szállt. Nem sokkal később viszont ő hárított egy kisbüntetőt. A 38. percben újra egyenlített a hazai csapat, Laczkó Milán a bal oldalról éles szögből talált a kapunkba (5-5).

De nem volt még vége! Mindkét csapat győzelemre játszott, és Nagy Tamás kapu elé lőtt labdájára Póta Balázs érkezett középen és a 39. percben újra mi vezettünk (5-6). Azonban nem sokáig. A hazaiak 5 a 4 elleni játékra álltak rá és Kardos Olivér újra kihasználta az emberfórt, így megérdemelt döntetlennel ért véget a mérkőzé. (6-6)

Póta Balázs:
- Izgalmas meccset játszottunk, amelynek sok fordulópontja volt. Összességében nem vagyunk elégedettek, mert a 3 pontért mentünk, de be kell vallani, hogy a Kincsem játéka ellen ma nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Tanulhattunk ma is egy dolgot, hogy kell ilyen stílusú csapat ellen játszani. Dolgoznunk kell többet, hogy készen álljunk a rájátszásra, a védekezésünket rendeznünk kell és az új játékosokat is be kell építenünk a csapatba. A játékvezetés a mai napon nem érte el a két csapat által hozott színvonalat, lehet hogy több értelme lett volna egy egymás között játszani. Tanulunk a maiból es jövő héten szeretnénk hazai pályán tartani a 3 pontot! Hajrá Újpest

Jegyzőkönyv

NB II, Keleti-csoport, 17. forduló:

Kincsem Lovaspark - Újpest FC-220Volt 6-6 (2-4)

Kistarcsai Sportcsarnok, 50 néző. V: Tamási, Ibriksz, Tiringer

Kincsem: Gerhát - Ficsor, Mészáros, Laczkó, Vörös P., Kardos B., Főfai, Kardos O., Ferenczy
Újpest: Tyukász - Bakay, Hajnal, Horváth L., Matyó; cs: Dohány (k), Kavalecz, Bálint, Póta, Vitor Luiz, Wesley, Nagy T., Hassan, Hegedűs
Vezetőedző: Póta Balázs

Gólszerzők: Ficsor (5.), Laczkó (12., 25., 38.), Kardos O. (23., 39.), ill. Horváth L. (1.), Hassan (16., 17., 31.), Bakay (18.), Póta (39.)

Sárga lap: Laczkó (12.), Kardos O. (23.), ill. Hassan (12.), Matyó (33.), Tyukász (36.), Horváth L. (37.)
Piros lap: Főfai (17.), ill. Bakay (21.)