Bravúros siker Miskolcon, ami felsőházat ért !
NB II, Keleti-csoport, 19. forduló:
Miskolci EAFC - Újpest FC-220Volt 2-3 (0-2)
Miskolc, Egyetemi körcsarnok, V: Szilágyi, Kiss, Harsányi
Gólszerzőink: Kulcsár Gábor (2), Hegedűs Dániel
Bár jó formában, de meglehetősen rossz előjelekkel készülhettünk a Miskolc elleni vendégszereplésre. Több mint egy sornyi játékosra nem számíthatott Póta Balázs. Hajnal Róbert térdfájdalom, Hassan Aribi vállsérülés (ő több hétre kidőlt), Matyó Máté betegség, Bakay Ferenc utazás, Horváth László pedig nagypályás elfoglaltság miatt hiányzott. Sőt, még Zsoldos Áron és Nagy Tamás is kihagyni kényszerült a mérkőzést, Körösi Péter pedig már hosszabb ideje nem áll a vezetőedzőnk rendelkezésére. Mindez azt jelentette, hogy az eddig a bajnokságban elért 68 gólunkból 51 hiányzott, amit a fenti játékosok szereztek! Hála a bő keretnek, azért így is több mint kétsornyi játékost tudtunk nevezni, az U20-as csapatból Manhertz Máté is bekerült a keretbe. A kapuban ezúttal Dohány Dominik kezdett.
Mindez azt is jelentette, hogy a mérkőzés elejétől fogva csapatunk a fegyelmezett játékra koncentrált és azt tűzte ki célul, hogy a hazai pályán igen eredményes és jól szerepelő (8-ból 6 győzelmet értek el) miskolci egyetemi csapatot kevés gólon tartsa, ez lehetett ugyanis a győzelem kulcsa. Az első pár perc tapogatózó játéka után átvettük a mérkőzés irányítását, nem siettettük a támadásokat, ellenben meglehetősen labdabiztosan játszottunk, a hazaiaknál alig-alig volt a játékszer. Az első helyzet mégis előttük adódott egy kontra után, de Dohány Dominik nagy bravúrral védett. Az első találatra a 7. percig kellett várni, ekkor Bálint Tibi sarokrúgását Kulcsár Gábor váltotta gólra (0-1). A vezetés még magabiztosabbá tette csapatunkat, helyzetünk is volt növelni az előnyt, de rendszerint célt tévesztettek a lövéseink. A 14. percben aztán egy oldalberúgás variáció után Kulcsár Gábor középről laposan lőtte ki a bal alsót (0-2). A félidő vége előtt nem sokkal az amúgy alig foglalkoztatott Dohány mutatott be egy bravúrt, így kétgólos előnnyel vonultunk pihenőre.
A második félidőben is ugyanez volt a játék képe, a miskolci csapat nem nagyon tudott mit kezdeni a labdatartásunkkal. Egészen így volt ez a 24. percig, amikor is eldönthettük volna a párharc sorsát, de 3 a 2-es támadásnál rossz megoldást választottunk. A kontra után nem sokkal bár már úgy tűnt rendezni tudjuk a sorainkat, egy magas átadásba Varga tette bele a fejét a hosszún, amivel szépítettek a miskolciak (1-2). A gól után teljesen megváltozott a mérkőzés képe. A hazaiak belelkesültek, a mieink játéka pedig kissé ideges lett. Eleinte változatos volt a találkozó. Mindkét csapat szerezhetett volna gólt, de a hazaiak második félidőre beállt kapusa bemutatott több bravúrt, Dohány Dominik azonban még nála is többet. Egyre izgalmasabb lett a mérkőzés, a hazaiak szereztek egy óriási kapufát, illetve kihagytak egy ajtó-ablak üres kapus ziccert is. A meccs hajrája felé eredményre vezetett az egyik kontránk, amikor is Apatini Márk átadásából Hegedűs Dániel iramodott meg a jobb szélen és gyönyörűen kilőtte a hosszú alsó sarkot (1-3). Sokáig nem lehettünk nyugodtak, mert egy gyönyörű egyérintős támadás után Lőrincz másfél percet követően ismét egygólosra csökkentette az előnyünket (2-3). Az utolsó másfél perc igazán izgalmasra sikerült, Dohány Dominik több hatalmas bravúrt is bemutatott, egyszer pedig nagy helyzetben kapu mellé is lőttek a hazaiak. Végül megmaradt a 3-2-es Újpest-győzelem.
Változatos mérkőzés volt, az első félidőben abszolút kontrolláltuk a játékot, a bekapott gólig az történt a pályán amit mi akartunk. Ezt követően feljöttek a hazaiak és bizony sokszor a szerencsén és kapusunkon múlt, hogy megmaradt az előnyünk. Hozzátéve nem érdemtelenül, hiszen óriásit küzdöttek a srácok.Ha kellett, akkor csúsztak másztak a sikerért, és a tudatos futsal játékot egész végig a mi csapatunk mutatta be a pályán. Az eredmények alakulásának köszönhetően ezzel a győzelemmel már 3 fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosítottuk a helyünket a rájátszás felsőházában, jelenleg pedig egy hellyel javítottunk is a pozíciónkon.
További eredmények: Gyöngyös - Csenger 5-1, Kartal - Mád 4-1, Berettyóújfalu - Nyírbátor 5-6, UTE - Kistarcsa 4-8
NB II, Keleti-csoport, 19. forduló:
Miskolci EAFC - Újpest FC-220Volt 2-3 (0-2)
Miskolc, Egyetemi körcsarnok, V: Szilágyi, Kiss, Harsányi
Újpest: Dohány - Kavalecz, Hegedűs, Bálint T., Kulcsár; cs: Póta, Apatini, Vitor Luiz, Wesley, Manhertz, Tyukász (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
MEAFC: Gergely - Lőrincz, Varga, Mészáros, Szabó; cs: Szegő (k), Hadházi, Polényi, Hegedűs B., Ambrus, Timkó, Czékus, Demeter
Gólszerzők: Varga (24.), Lőrincz (38), ill. Kulcsár (7., 16.), Hegedűs (37.)
Sárga lap: Lőrincz (28.), ill. Bálint (33.)
Piros lap: -
A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve.
Póta Balázs nyilatkozata:
- Az első komolyabb akadályt sikerrel vettük, bejutottunk a felsőházba, aminek nagyon örülünk. Most jön a következő feladat, hogy minél jobb pozicióba tudjunk kerüni a rájátszásra a bónusz pontokat illetően. A következő 3 meccsen már nagyobb teher nélkül, de ugyanígy jól kell szerepeljünk. A tegnapi sikerünk a szív diadala volt, egy nagyon megfogyatkozott és fiatal kerettel. Rendkívül fegyelmezett játékkal tudtuk a miskolci oroszlánbarlangból elhozni a 3 pontot. Büszke vagyok nagyon a csapatunkra!
Következő mérkőzés:
Magyar Kupa,3.forduló:
December 5. (csütörtök)
Airnergy FC - Újpest FC
XX.Kerületi Gyulai István
Általános Iskola, 19:30 óra
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 16 | 14 | +56 | 43 |
2 | SG Kecskemét | 16 | 11 | +26 | 34 |
3 | Nyíregyháza | 16 | 10 | +28 | 32 |
4 | Újpest FC | 16 | 10 | +19 | 32 |
5 | Veszprém | 16 | 9 | +47 | 28 |
6 | Berettyóújfalu | 16 | 7 | +11 | 27 |
7 | Nyírbátor | 16 | 8 | -11 | 26 |
8 | Aramis SE | 16 | 8 | -5 | 25 |
9 | MFA | 16 | 4 | -21 | 13 |
10 | DEAC | 16 | 3 | -5 | 12 |
11 | Rubeola | 16 | 1 | -93 | 3 |
12 | TFSE | 16 | 0 | -52 | 2 |
Házi góllövőlista 12.03.
13 gólos: Thiago Cardoso
11 gólos: Czerman Márk
9 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Medveczki Máté
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Östör Martin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Gólpasszok:
9 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Lucas Moreira
6 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
2 gólos: Östör Martin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
2 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.12.03 | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 68/31 |
Östör Martin | 96/31 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Hadzsi Máté | 37/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Thiago Cardoso | 16/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Czerman Márk | 15/11 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai