Rájátszás, 2.f.: Győzelem és újra nyílt lett a bajnokság!

NB II, Keleti-csoport, rájátszás, 2.forduló:
Berettyóújfalu II. - Újpest FC-220Volt 3-4 (2-3)
Berettyóújfalu, Pálfi István Sportcsarnok, 30 néző. V: Takács, Harsányi, Kiss
Gólszerzőink: Matyó, Póta, Kulcsár, Borges

Ismét nem teljes csapattal, de jó passzban mehettünk meccsre, hiszen bár hétközben kikaptunk Losoncon, jó mérkőzést játszottunk egy nálunk erősebb ellenfél ellen. Időközben Klaiver Almeida játékengedélye és sportrovosija is meglett, így ő is bemutatkozott lila-fehérben. Hiányzott viszont Hajnal, Vékei, Hassan sérülés, Nagy T. és Wesley edzői döntés miatt. 

Az elmúlt bajnoki mérkőzéssel ellentétben, sikerült már a találkozó elején élesre állítani magunkat, a középkezdés után rögtön gólhelyzetbe kerültünk, majd a sarokrúgást Matyó révén ki is használtuk (0-1). Alig 10 mp kellett a lila-fehér gólhoz. Lendületben maradtunk, további gólszerzési lehetőségeink akadtak, főleg Kulcsár előtt, de kétszer is a kapus hárított. A sorcserét követően egy szép játék után Borges hozta kihagyhatatlan helyzetbe Pótát (0-2). Remek néhány percet produkált a csapat, szinte állva hagytuk a hazaiakat, ám a további gólok elmaradtak és szinte első esetleges támadásából gólt szerzett a Mezei-Vill Jancsó lapos lövése révén (1-2). Ezt követően kissé beleültünk a meccsbe és az eredménybe, kevés helyzet adódott mindkét csapat előtt, ám a hazaiak ebből egyet értékesítettek Nagy István által (2-2). Póta mester időt kért, majd kezdhettük előlről az építkezést. Szerencsére gyorsan visszaszereztük az előnyt Póta passza és Kulcsár remek alakítása után lőtte ki a hosszú felsőt (2-3). A félidő vége felé kisbüntetőhöz is jutottunk, ám Kulcsár az alsó sarok mellé lőtt.

A második játékrész eléjén Borges szerezhetett volna gólt előbb egy szemfüles megoldással, amire visszaért a kapus, majd Németh passza után, amit már bravúrral védett Sándor. Eldönthettük volna a meccset ekkor, hiszen Kavalecz is kihagyott két óriási helyzetet a hátralevő pár percben. Ezután kissé újra belealudtunk a meccsbe, inkább mezőnyjátékkal teltek-múltak a percek. Az utolsó 5-6 percben vészkapus játékra váltott a Berettyó, ám a labdaszerzés után Borges lövésénél a kapufa mentette meg őket. Két perc múlva a 36. percben már nem volt ekkora szerencséjük, Lucas Borges csípte el megint az átadást és emelt az üres kapuba (2-4). Időközben összejött az 5. szabálytalanságunk is, ami tovább nehezítette a dolgainkat. Egy perc múlva Bakay, majd Matyó lőhetett volna gólt eldöntve végleg a meccset, de Sándor bravúrral védett mindkétszer. Ismét 5 a 4 elleni játék következett, ahol kapufát értek el a hazaiak, majd nem sokkal később 40 mp-el a vége előtt Nagy Bence kilőtte a hosszút (3-4). Maradt izgalom az utolsó másodpercekre is, Szatmári kevéssel tévesztett célt, majd Matyó fordult be a kapu elé és bombázott a hatosról fölé, amellyel le is pergett a hátralévő idő.

Bár a mérkőzés végén akadtak izgalmak, tulajdonképpen magabiztos játékkal és teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Mind a négy találatunkat ismét különböző játékos szerezte, akárcsak az előző meccseken, ami a csapatunk erejét mutatja. 
További felsőházi mérkőzés eredmények: Nyírbátor - Kartal 5-1, Kincsem - Kistarcsa 4-3. 

Jegyzőkönyv
NB II, Keleti-csoport, rájátszás, 2.forduló:

MVFC Berettyóújfalu II. - Újpest FC-220Volt 3-4 (2-3)
Berettyóújfalu, Pálfi István Sportcsarnok, 30 néző. V: Takács, Harsányi, Kiss.

Berettyóújfalu: László M. - Nagy B., Szatmári, Rézműves, Nagy I.; cs: Tóth S., Jancsó, Sipos, Sándor (k)
Vezetőedző: Szitkó Róbert

Újpest: Tyukász - Matyó, Bálint T., Németh M., Kulcsár; cs: Kavalecz, Borges, Póta, Bakay, Vitor, Klaiver, Dohány (k)
Vezetedző: Póta Balázs

Gólszerzők: Jancsó (6.), Nagy I. (11.), Nagy B. (39.), ill. Matyó (1.), Póta (3.), Kulcsár (14.), Borges (36.)

Sárga lap: Szatmári (18.), Tóth S. (28.)
Piros lap: -

Póta Balázs mérkőzés utáni értékelése:
- Nagyon fontos győzelem volt ez számunkra, igazi csapatmunka. Gratulálok a srácoknak, átérezték a mérkőzés fontosságát! A Kartal botlásával ismét nyílt a bajnokság. Jelenleg 5 hasonló erőt képviselő csapat küzd a bajnoki címért, amit ezen a szinten az igazat megvallva a napi forma fog eldönteni. Mi azért dolgozunk, hogy minél stabilabb és erősebb csapat legyünk ami hosszútávon jelentheti majd a különbséget. A Berettyóújfalu igazi futsalt játszó csapat, ezért is értékes az idegenbeli győzelmünk, amivel megteremtettük az esélyt a céljaink eléréséhez. De még nagyon hosszú a rájátszás, két kemény hónap vár ránk. Hétfőn jön a Kartal és nem szeretnénk, hogy az otthonunkból ponttal vagy pontokkal távozzanak. Várunk minden szurkolót és harcoljuk ki együtt a sikert! Hajrá Újpest!
 

A mérkőzés gólösszefoglalója megtekinthető youtube csatornánkon.