Augusztus 13-án kezdődik a bajnokság
A megszokottól eltérően meglehetősen korán már augusztus 13-án elindul a 2021/2022-es futsal NB I. A korai kezdésnek az az oka, hogy két fordulót követően 2 hetes válogatott szünet következik, ahol a nemzeti csapat edzőtáborba vonul várhatóan Porecba.
Az Újpest FC-220Volt így július közepén kezdi a felkészülést, sőt már előtte való héten rávezető edzést is tart Németh Péter a csapatnak. A bajnoki sorsolás várhatóan július második felében készül el.
A játéknapok továbbra is péntek, szombat és hétfők lesznek, ettől eltérni (pl. vasárnap) csak TV közvetítés esetén, vagy a két csapat közös kérésére lehet. A tavalyi évhez képest változás az is a korai kezdésen kívül, hogy lesz egy hónapos leállás télen.
Jövőre várhatóan emelni fogják a bajnoki létszámot is az NB I-ben. A tervezet szerint 12 csapatos lesz az élvonaI, amely azt jelenti, hogy a két utolsó, tehát a 9-10. helyezett csapat nem esik ki egyenes ágon, hanem osztályozót játszik az NB II keleti-, illetve nyugati csoportjának második helyezettjével. A két első természetesen feljut majd az élvonalba.
1. forduló: Aug. 13.,14.,16.
2. forduló: Aug. 21., 23.
3. forduló: Szept. 10.,11.,13.
4. forduló: Szept. 17.,18.,20.
5. forduló: Szept. 27.
6. forduló: Okt. 1.,2.,4.
7. forduló: Okt. 8.,9.,11.
8. forduló: Okt. 15.,16.,17.
9. forduló: Okt. 22., 24.
10. forduló: Okt. 29., 31.
11. forduló: Nov. 5.,6.,8.
12. forduló: Nov. 22.
13. forduló: Nov. 26.,27.,29.
14. forduló: Dec. 3.,4.,6.
15. forduló: Dec. 10., 11.
16. forduló: Jan. 14.,15.,17.
17. forduló: Jan. 21.,22.,23.
18. forduló: Jan. 31.
Rájátszás:
1. forduló: Febr. 11.,12.,14.
2. forduló: Febr. 18.,19.,21.
3. forduló: Febr. 25.,26.,28.
4. forduló: Márc. 7.
5. forduló: Márc. 25.,26.,28.
6. forduló: Ápr. 1.,2.,4.
7. forduló: Ápr. 22.,23.,25.
8. forduló: Ápr. 29.,30., máj. 2.
9. forduló: Máj. 6.,7., 9.
10. forduló: Máj. 16.
Helyosztók, Bronzmeccsek, döntők:
Május 27., 30, Június 3., 6., 10.
Osztályozók:
Június 9., 13.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 4.forduló:
Április 4. Péntek
Újpest FC - Veszprém
Vasas Sportcsarnok
18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 3 | 18 | 13 | 13 |
2 | SG Kecskemét | 3 | 18 | -1 | 11 |
3 | Berettyóújfalu | 3 | 14 | 5 | 9 |
4 | Haladás | 3 | 16 | -6 | 8 |
5 | Nyíregyháza | 3 | 15 | -6 | 6 |
6 | Újpest FC | 3 | 12 | -5 | 1 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 03.17.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
13 gólos: Czerman Márk
13 gólos: Hadzsi Máté (3)
11 gólos: Lucas Moreira (1)
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Vas Ádám (1)
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
3 gólos: Medveczki Máté (1)
3 gólos: Kártik Zsombor (2)
2 gólos: Milavecz Kevin
1 gólos: Sipos Gergő (1)
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Gólpasszok:
15 assziszt: Lucas Moreira
11 assziszt: Thiago Cardoso
10 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.03.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 105/35 |
Lucas Moreira | 76/33 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 46/25 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 22/13 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |