Remek 2. félidei teljesítménnyel közel jártunk a bravúrhoz
NB I, Rájátszás, 2. forduló:
Haladás VSE - Újpest FC-220Volt 4-2 (3-0)
Szombathely, 300 néző. V: Kovács G., Futó, Mákos
Haladás: Alasztics - Hajmási, Dróth, Dávid, Vas, cs: Gyimesi (k), Kovács, Szalmás, Luiggi, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Papp, Gerencsér, Henrique
Vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon
Újpest: Vámosi - Szeghy, Sobral, Harnisch, Suscsák, cs: Tyukász (k), Németh P., Sánta, Horváth B., Panyi, Östör, Szieber
Vezeteődző: Németh Péter
Gólszerzők: Hajmási (2.), Vatamaniuc-Barta (15.), Dróth (15., 40.), ill. Suscsák (35.), Horváth B. (39.)
Sárga lap: Vas (31.), Sipos (35.), ill. Sobral (31.)
Piros lap: -
Élő stream: YOUTUBE
Nem könnyítette Németh Péter vezetőedző feladatát az, hogy Lucas Moreira a magyar kupa mérkőzésen sérülést szenvedett. Lucas a tegnapi edzést idő előtt volt kénytelen abbahagyni, így rá várhatóan néhány hetes pihenő vár a mai orvosi vizsgálatok alapján.
Nagy lendülettel kezdte a hazai csapat a mérkőzést, rögtön az első percben Dróth révén szerezhetett volna vezetést. Vámosinak többször is jól kellett közbeavatkoznia a játékba, de ezzel együtt egy pazar Dróth emelésre Hajmási érkezett a 2. percben a hosszún és fejjel vezetést szerzett a zöld-fehéreknek (1-0). Gyorsan egyenlíthettünk volna Horváth Benedek révén, ám Alasztics bravúrral hárított. A folytatás is inkább hazai fölényről és helyzetekről szólt. Sokáig sikerült tartani magunkat, de a félidő dereka felé előbb egy kipattanó, majd egy sarokrúgás után szereztek újabb gólokat a hazaiak Vatamaniuc-Barta és Dróth révén (3-0). A hajrájában Suscsák és Horváth is kihagyott 1-1 óriási helyzetet, főleg Horváthé volt az, 6 méterről senkitől sem zavartatva bombázott kapu fölé. Ez a játékrész bár hozott újpesti helyzeteket, hazai ziccerekben sem szükölködött, így a játék képe és a helyzetek alapján megérdemelt 3 gólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. Játékban nem tudtunk egyenlő partnerei lenni a bajnoki címvédőnek.
A második félidőt ziccerel kezdtük, Ricardo Sobral jó passza után Harnisch Ákos lépett ki, de sajnos kapu mellé emelt. Pár perc alatt még két lehetőségünk volt, mindkettő Harnisch előtt, ám ezek a helyzetek is kimaradtak. Ezt követően Vámosinak is akadt két komolyabb védenivalója. A 6. percnél jártunk csak, amikor Östör került óriási helyzetbe ám középre tartó közeli lövését Alasztics védte. Ismét óriási lehetőséget hagytunk ki! A félidő felénél jártunk amikor is Suscsák fordult le szépen Kovácsról, ziccerben lépett ki, spicces lövését azonban lábbal védte Alasztics, a kontrából pedig 2 az 1-ben lőhetett volna gólt a Haladás, de kimaradt a helyzet. Nyolc perccel a vége előtt elértük az 5. szabálytalanságunkat - igaz a Hali is már négynél járt. Néhány perccel később a hazai csapat is elérte ezt, és a kedélyek is kissé felpaprikázódtak. Mindeközben játékban szinte folyamatosan kezdtünk a hazai csapat fölé nőni. A 35. percben elérte a Haladás a 6. szabálytalanságát is, jöhetett egy 10 méteres, amely mögé Suscsák állt, bár a nagy erejű lövést hárította Alasztics, a kipattanónál nem hibázott a centerünk (3-1). Egy perccel később ismét Suscsák fordult be remekül ám a lövését lábbal védte Alasztics. Annyi helyzetet hagytunk ki, hogy a játék képe és helyetei alapján már bőven döntetlen lehetett volna a meccs. A 37. percben Sipos fordult le szépen, lövését Vámosi a kapufára tolta. Ezután Horváth parádés cselekkel tört be a hatoson belülre, a lövésébe viszont belelépett egy hazai játékos az utolsó pillanatban. Megzavarodott a hazai csapat a félidő végére, mi pedig minden maradék erőnket bedobtuk annak érdekében, hogy valami csodát tudjunk végrehajtani. Két perccel a vége előtt Sánta óriási lövését is Alasztics hárította. A mérkőzés legjobbja alighanem a hazai kapus volt. Két perccel a vége előtt 5 a 4 ellen támadtunk, s bár labdát vesztettünk belőle, a visszatámadás sikeres volt, és Horváth Benedek lapos lövésénél már kapitulált Alasztics Marcell (3-2). Az utolsó percben Ricardo vesztett párharcot középen, Henrique taposta meg a jobb lábfejét, ám nem fújtak a játékvezetők, a kontrából pedig eldöntötte a meccset a Haladás, Dróth ugyanis üres kapus helyzetbe került (4-2). Az eset után Ricardo Sobralt a társai támogatták le a pályáról... mérkőzést befolyásoló játékvezetői ítélet... vendég 10 méteres helyett hazai gól. Az utolsó fél percben már nem történt más, a Haladás otthon tartotta a 3 pontot, csapatunk pedig szépen helyt állt a bajnoki címvédő otthonában...
Németh Péter:
- Sajnálom az első félidőt, nagyon megilletődötten játszottunk, fölénk nőtt a Haladás. A második játékrészben viszont az az Újpest volt a pályán, amit mindig is szeretnék látni: harcosan, okosan, lélekkel futsaloztunk, aminek majdnem meglepetés lett a vége. Büszke vagyok a játékosaimra, remélem egyre nagyobb hittel és önbizalommal folytatjuk a rájátszást...
Következő ellenfelünk február 28-án hétfőn a Veszprém csapata lesz hazai pályán 20:45-től.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |