Kockáztattunk a végén, és egy hiba miatt veszítettünk
NB I, rájátszás, felsőház, 7.forduló
Újpest FC-220Volt - Haladás VSE 2-3 (2-2)
UTE Atlétikai Stadion, Sportcsarnok, 200 néző. V: Zimonyi, Hartung, Urgyán
Újpest: Vámosi - Moreira, Harnisch, Szeghy, Suscsák, cs: Sánta, Horváth B., Östör, Sobral, Panyi, Béres D., Kovács D., Tyukász (k)
Vezetőedző: Németh Péter
Haladás: Gyimesi - Luiggi, Vattamaniuc-Bartha, Gerencsér, Vas, cs: Szalmás, Knizs, Hajmási, Sipos, Dávid R., Papp, Fehér
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rudriguez
Gólszerzők: Moreira (4.), Ricardo (11.), Ill. Vas (3.), Luiggi (16., 39.)
Sárga lap: Moreira (37.), ill. Dávid (15.), Sipos (33.), Vas (37.)
Kiállítva: Németh P. (37. - a padról), ill. Papp Zs. (37.)
Jegyzőkönyv
A bajnoki cím egyértelmű várományosa, a rájátszást pontveszteség nélkül vezető Haladás ellen nehéz mérkőzésre készült és az éremesélyeket tekintve az életbenmaradásért küzdött a csapat. Még akkor is, ha három meghatározó játékosa, Dróth, Henrique és Kovács nélkül lépett pályára a vendég gárda. Így is tele voltak azonban válogatottakkal.
A meccs előtt köszöntésre került sor, három klubvezetőnk Sós László, Óvádi László és Besenyei Roland köszöntette a nemrégiben 250 és 300. NB I-es meccsét elérő Sánta Attilát, Tyukász Pétert és Szeghy Szabolcsot. Kapusunknak ráadásul születésnapja is volt ezen az esén.
Már a találkozó első percében felpaprikázódtak az indulatok, amikor is Zimonyi egy teljesen egyértelmű szabálytalanságot tovább intett, amikor is Harnisch rúgta fel a hátulról becsúszó Gerencsér a hatos előterében ziccerben. A mérkőzés első fele váltakozó játékot hozott, egy hibásan megítélt szögletet követően a 3. percben Vas lapos lövése megpattant Szeghy-n, amely becsapta Vámosit és a hálóba kötött ki a labda (0-1). Szerencsére nem késett sokat a válaszunk, Lucas és Suscsák gyönyörű összjátéka után brazil légiósunk az üres kapuba lőtt a sakk-mattra kijátszott helyzetet követően (1-1). A gól után lendületben maradtunk és érződött, hogy meglehet a vezetés is. Ez végül a 11. percben össze is jött, Lucas remek löbbölése Östör elé került, aki a jobb oldalról középre centerezett, az oda berobbanó Ricardo Sobral pedig közelről a védőjét megelőzve megszerezte a vezetést (1-2). Ezt követően főleg a faultok megítélésben rengeteg hibás döntés borzolta és paprikázta a kedélyeket - mindkét oldal joggal panaszkodhatott a játékvezetésre. A félidő hajárjára egy véleményes szabálytalanság után elértük a hatodikat. A 10 métereshez Luiggi állt és a jobb alsó sarokba lőtt (2-2).
A második félidőt is nagy elánnal kezdték a csapatok, lüktető volt a játék, mindkét kapusnak akadt védeni valója bőven. A két legnagyobb helyzet mégis hazai oldalon adódott, Suscsák kétszer is egy az egyben vihette a kapusra, ám az első alkalommal Gyimesi bravúrral szögletre tolta, a másodiknál pedig fölé rúgta centerünk. A meccs hajrájára egyre több gyenge ítélet miatt a játékosok feszülté váltak, igaz nem elsősorban egymás ellen hanem inkább a játékvezetőkkel vitatkoztak. Véleményünk szerint több szombathelyi játékos is megúszta második sárga vagy piros lap nélkül a meccset, így Vas és Sipos is bőven mehetett volna már idő előtt zuhanyozni ha a játékvezetők nem kegyesek hozzájuk. A 37. percben aztán Papp Zsombor csúnyán felrúgta Ricardo Sobralt, a játékszer viszont nálunk maradt kettő az egy ellen vihettük volna a labdát a félpályától, ám Hartung sporttárs ki tudja miért előnyszabály helyett azonnal a sípjába fújt megakadályozva ezzel a kecsegtető helyzetünet. Igaz, legalább Papp megkapta a második sárga lapját - na de ezt előnyszabály után is megkaphatta volna. A 4 a 3 elleni játékban kifejezetten jók voltunk - de csak helyzetek kialakításáig. Három (!!) órdító ziccert is kihagytunk, így elúszott az emberelőny adta óriási lehetőség. Az utolsó 1,5 percre 5 a 4 elleni játékkal próbálkoztunk, hiszen a 2-2-es döntetlen állás és az egy pont kevés lett volna számunkra az üdvösséghez igaz, így hogy Harnisch a végén eladta a labdát még egy pont se lett belőle, Luiggi ugyanis az üres kapuig futott vele (2-3). Elvesztettük a mérkőzést, pedig óriási lehetőségeink voltak a győzelem megszerzésére érdekében és ezzel életben tartottuk volna az érmes reményeinket.
Így azonban már csak matematikailag van esélyünk oda kerülni. Jövő héten Veszprémben eldőlhet a sorsunk. Már csak abban az esetben tud éremért játszani a csapat, ha győz Veszprémben, majd itthon megverjük a Berettyóújfalut is. Az elmúlt hetek alapján ennek kevés a realitása, ám a ma mutatott játékkal még bármi sikerülhet - ha eredményességgel is párosul.
Németh Péter:
- Büszke vagyok a csapatomra, szívüket-lelküket kivitték a pályára, nagyon közel álltunk a bravúrhoz... Három ponttal maradt volna reális esélyünk beleszólni az érmekért folytatott harcba, kockáztatnunk kellett, sajnos ez nem sikerült... Dolgozunk tovább, hogy a szezon hátralévő mérkőzésein hasonló felfogásban, még tudatosabban futsalozzunk, megnehezítve így az előttünk álló csapatok versengését...
A mérkőzésen Veszely Bence fotósunk által készült képek megtekinthetők a facebook oldalunk albumában.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |