Nagy vereségbe szaladtunk bele Nyírbátorban
Futsal NB I, 11. forduló
Nyírbátori SC - Újpest FC-220Volt 7-1 (2-1)
Nyírbátori Városi Sportcsarnok, 250 néző.
Játékvezetők: Szabó P., Balla, Vilmányi
Nyírbátor: Dobi - Szabó, Szentes-Bíró, Varga, Orosz; cs.: Vincze (k), Kása, Bartha, Sánta, Csorvási, Mizsei, Szucsányi, Csoma
Vezetőedző: Elek Gergő
Újpest: Gémesi - Klacsák, Simic, Kovács B., Horváth Be.; cs.: Kinics (k), Neumann, Katona, Simon, Horváth Ba., Cotirlan, Östör, Lipl
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt
Gólszerzők: Csorvási (5)., Szentes-Bíró (8.), Orosz (21.), Szabó (31.), Csoma (32.), Sánta (33.), Bartha (37.), ill Horváth Be. (19.)
Sárga lap: Bartha (18.) ill. Katona (27.)
Piros lap: -
Elő stream itt várható!
Hadzsi Máté továbbra is hiányzott Moga Lóránt csapatából, viszont először a keret tagja az Újpest FC nagypályás NB III-as csapatából Simon Balázs, aki ugyan már évek óta futsalozik, ám az utóbbi években a nagypályán is közel került ahhoz, hogy a nagycsapat ajtajánál kopogtasson.
Jobban kezdett a hazai csapat, rögtön támadólag lépett fel, és ez helyzetekben is megmutatkozott. Ez az 5. percben góllá érett: egy rövid felszabadítás után Csorvási hét méterről lőtt Gémesi kapujába (1-0). Egy perccel később Cotirlan egyenlíthetett volna, kicsit ugyan kisodródva, de nagy helyzetben mellé lőtt. Ezután egy-két lehetőség adódott pontrúgások után mindkét csapat előtt. A 8. percben egy hazai kapufát jegyezhettünk, majd nem sokkal később Szentes-Bíró kilőtte a hosszú alsót (2-0). A 11. percben óriási helyzetet alakítottunk ki, Simic majd Horváth Benedek volt a labda útja, de kihagytuk a kapussal szemben. Egy perccel később Klacsák hibázott, jobban mondva Dobi védett bravúrral. Újabb egy perc telt el, Lipl lőtt csúnyán fölé ordító helyzetben. A 16. percben három az egy ellen támadásvezetés és vendég helyzet maradt ki ismét. Már nem hogy a szépítés, de az egyenlítés, de a vezetés is simán meglehetett volna... A 19. percben aztán góllá érett a vendég fölény, Kovács Benjamin első helyzetét még hárította egy blokkoló védő, ám az ismétlés átjutott Dobin, Horváth Benedek pedig a kapuba sodorta a labdát (2-1). Így nyitott maradt minden kérdés a szünet utánra.
A második félidő egy óriási szólóval indult, Szentes-Bírót szerelte Simon Balázs, aki a kapust is kicselezte, de kisodródva már csak kapu mellé tudott lőni. Rögtön egy perccel később egy oldalberúgás után Oroszt találta meg a labda üresen a hatoson belül, első lövését védte Gémesi, de a másodikat már nem sikerült (3-1). Ez a gól kissé megfogta a Moga-legénységet. A 27. percben aztán óriási ziccert hibázott a hazai csapat, jobban mondva Gémesi hárított. A 31. percben Östör szólóját védte Dobi. Fél perccel később Szabó fordult le Östörről és a hálóba lőtt (4-1). A középkezdés után Simon ment el szép cselekkel és a hosszú alsó mellé bombázott. Az ellentámadásnál Gémesi védett, Bozic haza akarta fejelni a fekvő kapusnak a labdát, amelyre Csoma csapott le és a hálóba lőtt (5-1). Átváltottunk 5 a 4 elleni játékra, de ez sem jött be, labdaeladás után kontra, Sánta pedig fordulásból kilőtte a kaput (6-1). Semmi sem sikerült, sőt a 7. gól is jött menetrendszerűen, igaz kissé később, egy gyors kontra után Bartha lőtt az időközben beálló Kinics kapujába (7-1).
Kellemetlen vereségbe szaladtunk bele, pedig az első félidőben akár a helyzetek alapján vezethettünk is volna. A második játékrészben azonban 3 perc alatt kaptunk 3 gólt...
Moga Lóránt:
- A mai estén szégyent hoztunk az Újpest címerre és úgy gondolom, hogy az a játékos aki képviseli ezt a klubot, nem nyújthat ilyen teljesítményt! El kell gondolkoznia mindenkinek, hogy milyen irányba akar haladni, mert sajnos most nem úgy látszik, hogy egy felé tartanánk. Rendeznünk kell a sorainkat!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |