7.forduló: 2 gólos hátrányból győztünk a Berettyóújfalu ellen!

Futsal NB I, 7. forduló
Újpest FC–MVFC Berettyóújfalu 4–2 (0–0)
UTE Röplabdacsarnok. V: Kovács Gábor Péter (Apkó T., Nyekita)
ÚJPEST: Gémesi – Lucas, Hadzsi, Thiago, Czerman
Csere: Vörösmarty (kapus), Östör, Kovács B., Milavecz, Fischer, Szente B., Medveczki, Szűcs A.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Thiago (32.), Czerman (33.), Hadzsi (36.), Lucas (39.), ill. Ramic (23.), Rábl (27.)

Ismét bizonyította rátermettségét és küzdeni tudását és kétgólos hátrányát ledolgozva 4–2-re legyőzte hazai pályán az MVFC Berettyóújfalut az Újpest FC a futsal NB I 7. fordulójában, ezzel Szente Tamás csapata továbbra is őrzi veretlenségét és első helyét a tabellán!

Minden elemében rangadóra volt kilátás az elmúlt évtized egyik legsikeresebb csapatának számító MVFC Berettyóújfalu ellen, hiszen a mieink parádésan kezdték az új idényt és a 7. fordulós meccset öt győzelemmel és egy döntetlennel a tabella éléről várták, miközben a hajdúságiak nehéz sorsolásuk ellenére is már 11 pontot gyűjtöttek.

Ugyanakkor a vendégeket nem segítette, hogy szűk egy órával a mérkőzés kezdete előtt érkeztek csak meg forgalmi dugó miatt, a mieinket pedig az eltiltását töltő Kasza Dániel hiánya hátráltatta.

A mérkőzés kifejezetten nyugodt, amolyan tapogatózó mederben zajlott. Mindkét csapatnak volt néhány lehetősége, de a kapusoknak igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatniuk az első félidőben, miközben a 13. percben egy hajdúsági lövésnél a keresztléc segített ki minket.

A ritkaságszámba menő gól nélküli első félidő után a második elején a Berettyónak adódtak inkább lehetőségei és két és fél perc után egyet gólra is váltott Denis Ramic révén. 0–1

Hátrányba kerülésünk után próbáltunk felpörögni és voltak is helyzeteink, de egyenlítésünk helyett egy eladott labdánk után Rábl János fejezett be higgadtan. 0–2

Az utolsó tíz percben viszont átvettük az irányítást, és szűk nyolc perccel a vége előtt Thiago idénybeli nyolcadik góljával közelebb is kerültünk. 1-2

Majd nem kellett sokat várni az egyenlítésünkre sem, 70 másodperccel később már 2–2 volt az állás Czerman Márk találatának köszönhetően öt a négy elleni vészkapus játékunknak köszönhetően!

És nem álltunk le! Négy perccel a vége előtt már mi vezettünk, miután Hadzsi Máté pofozta Lucas lövése után a Berettyó kapujába a labdát egy gyors támadás végén. 3–2

Az utolsó percekben már a vendégek próbálkoztak öt a négy elleni játékkal, de a kapunkat nem tudták bevenni. Sőt, a hajrában még egy kisbüntetőhöz is jutottunk, s Lucas nem hibázta el azt, így a mieink 4–2-es sikerrel őrizték meg veretlenségüket és első helyüket a tabellán!

Tudtuk, hogy a Berettyújfalu nagyon jó csapat, talán túlságosan is tiszteltük az ellenfelünket az első félidőben. Azt kértem a szünetben, hogy nyugodjunk meg, mert az első félidő ikszkörüli mérkőzés volt, csak picit dominált a Berettyó és nekünk is voltak helyzeteink. Aztán a második félidőben kaptunk egy gólt és nem sokkal később még egyet, így más lehetőségünk nem volt, csak az öt a négy elleni játék, az pedig jól ment. A csapat úgy összeállt, hogy a játékosok nagyon jól kiegészítik egymást, folyamatosan biztatjuk egymást, tehát a nagybetűs CSAPAT segített át minket a kritikus helyzeteken” – értékelt Szente Tamás, az Újpest FC vezetőedzője.

A mieinkre a következő, 8. fordulóban a mostaninál is keményebb feladat vár, hiszen az elmúlt években egyeduralkodó, címvédő Haladás vendégeként lépünk pályára Szombathelyen szeptember 27-én, pénteken 18.30-tól.

ujpestfc.hu