Óriási csatában ikszeltünk a Kecskeméttel

Futsal NB I, 9. forduló
Újpest FC–SG Kecskemét Futsal 4–4 (1–0)
UTE Röplabdacsarnok, 100 néző. V.: Kiss Gergő (Tamási, Ibriksz)
Újpest: Gémesi – Lucas, Hadzsi, Czerman, Medveczki
Csere: Tarnóczi (kapus), Östör, Szente B., Fischer, Milavecz, Kovács B., Thiago, Kasza, Szűcs A.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gólszerzők: Czerman (14., 33.), Lucas (31., 38.), ill. Suscsák (28., 29., 31.), Bíró A. (36.)
Jegyzőkönyv

Rendkívül fordulatos, gólzáporos második félidő után az Újpest FC 4–4-es döntetlent játszott hazai pályán az előző kiírásban ezüstérmes SG Kecskeméttel a futsal NB I 9. fordulójában.

Kemény feladat várt a lila-fehérekre a bajnokság 9. fordulójában, hiszen a címvédő Haladás elleni tisztes helytállás és a válogatott szünet után a mieinkhez hasonlóan rangadókból érkező Kecskemét látogatott a IV. kerületbe.

A szezont remekül kezdő csapatunk valamivel több önbizalommal várhatta a mérkőzést, mint az előző idényben ezüstérmes Hírös városiak, akik ugyan legutóbb a Veszprém elleni rangadót hazai pályán behúzták, de azt megelőzően a Szombathely vendégként, a Berettyóújfalu hazai pályán nyert ellenük.

A mieinket motiválhatta, hogy a felek eddigi összecsapásain egyszer sem sikerült nyernünk, azaz az első sikerre volt kilátás – igaz, házi gólkirályunk, Thiago nem volt százszázalékos állapotban.

A vendég kecskemétiek azonban nagyon aktívan kezdtek, rögtön az első percekben háromszor is védenie kellett Gémesi Gergőnek, akit Pál Patrik lövésénél a kapufa is kisegített. A mieink első lehetőségeire bő öt percet kellett várni, amikor Czerman Márk próbálkozott kétszer is, ez után pedig egyre jobban elkaptuk a fonalat és többször célba vettük Krajcsi Bence kapuját. Sőt, a 14. perc elején meg tudtuk szerezni a vezetést, amikor Czerman remek labdát kapott a jobbszélen, majd szép csellel fektette el védőjét, s ballal lőtt a kapu bal alsó sarkába. 1–0

A játékrész hajrájában ugyanakkor szerencsénk is volt, ugyanis Pál Patrik megint csak a kapufát találta el. A második félidő is hasonlóan indult, egy újabb szöglet után harmadszor találták el a kapufát a vendégek, de erre Czerman válaszolt egy életerős lövéssel.

A kecskemétiek nagy elánnal játszottak és Fekete Márk révén nagy ziccerig is eljutottak, de Gémesi Gergő ezt is védeni tudta. Kapusunk újabb nagy bravúrja után viszont a második félidő 8. percében egyenlíteni tudott a Kecskemét házi gólkirálya, Suscsák Máté révén, ez pedig mintha megfordította volna a felek szerencséjét, ugyanis nem egész egy perccel később Suscsák ismét betalált. 1–2

Ezt követően Fekete Márk kapott második sárga lapos kiállítást, emberelőnyünk alatt Thiago hamar kapufáig jutott, de nem sokkal később egy szépen kijátszott akció végén Lucasnak az egyenlítés is összejött. 2–2

Ez viszont nem tartott sokáig, Suscsák kapott remek labdát bántóan üresen és kilencről lőtt a kapu jobb alsó sarkába megszerezve egymaga és csapata harmadik gólját, de erre is válaszolni tudtunk és Czerman Márk révén megint egyenlítettünk. 3–3

A Kecskemét viszont a hajrát is jól bírta és Bíró Attila löketét az egyébként remeklő Gémesi Gergő sem tudta hárítani szűk négy perccel a mérkőzés vége előtt.

Szente Tamás viszont a végén rizikót vállalt és öt a négy elleni játékkal próbálkoztunk. Be is jött! Lucas átlövése megtalálta a rést a védők és a kapus között! 4–4

A rendkívül kiélezett, fordulatos végjáték újabb gólt viszont már nem hozott, de így is kiváló, rendkívül izgalmas mérkőzésen ikszeltünk az előző kiírásban ezüstérmes Kecskeméttel!

„Ebben a mérkőzésben ma nem volt több a mi részünkről, Gémesi Gergő nemcsak az első, hanem a második félidőben is nagyon jól védett és a szerencse is fogta a kezünket" – értékelt az Újpest FC vezetőedzője, Szente Tamás.

Az Újpest FC legközelebb október 21-én, hétfőn lép pályára, amikor a Vehir.hu Futsal Veszprém látogat az UTE Röplabdacsarnokba.