Drámai hajrában maradtunk alul Kecskeméten
Férfi Futsal NB I, 20. forduló
SG Kecskemét Futsal–Újpest FC 4–3 (2–1)
Messzi István Sportcsarnok. V.: Kiss G. (Borbás, Aczél)
ÚJPEST: Csikós – Lucas, Hadzsi, Thiago, Sipos G.
Csere: Kinics, Tarnóczi (kapusok), Vas Á., Östör, Milavecz, Medveczki, Kártik
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Tomic (15.), Pál (18.), Fekete M. (37.), Vas Á. (40. -öngól), ill. Thiago (3.), Östör (24.), Hadzsi (38.)
Óriási küzdelemben, drámai hajrá után nem volt szerencsénk, így 4–3-as vereséget szenvedtünk a SG Kecskemét Futsal elleni idegenbeli rangadón a futsal NB I 20. fordulójában, ezzel még nem tudtuk biztossá tenni felsőházba jutásunkat.
Igazán pikáns rangadó várt ránk három fordulóval az alapszakasz vége előtt, hiszen a tabella harmadik helyén álló, de felsőházba jutását már biztosító Kecskeméthez látogattunk, ráadásul a mieink dolgát nem könnyítette meg, hogy vezetőedzőnk a sérült Gémesi Gergő és az eltiltását töltő Czerman Márk mellett Szente Bencére és az U19-es válogatottnál megsérült Kovács Benjáminra sem számíthatott, ugyanakkor új igazolásunk, Kártik Zsombor először volt meccskeretben.
Pedig a mieink “győzelmi kényszerben” voltak, hiszen a három ponttal óriási lépést tehettünk a felsőházba jutás felé.
Ennek megfelelő nagy elánnal kezdtük a mérkőzést, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Thiago bő három perc elteltével megszerezte a vezetést a mieinknek. 0–1
Ezután viszont próbált nyomást helyezni a kapunkra a vendéglátó, s többször célba is vette Csikós Erik kapuját, de kapusunk sokáig hárítani tudta egykori csapattársainak próbálkozásait, aztán negyedóra után mégis egyenlített a házigazda Aleksandar Tomic révén. Sőt, két perccel a szünet előtt az állást is megfordították a hazaiak Pál Patrik megpattanó szabadrúgásával. 2–1
A szünet után viszont próbáltunk ritmust váltani, melynek eredményeként Östör Martin négy perc elteltével egyenlített is. 2–2
Ezután kiélezett csata zajlott a pályán, nem sokkal később Csikós Erik büntetőt is védett, s bár a mieink is próbáltak veszélyeztetni, a Kecskemétnek voltak nagyobb lehetőségei, de a védelmek rendre jól zártak és a kapusok is mindig a helyükön voltak.
A hajrában mindkét csapat sokat tett a győztes gólért, de a felek helyzetét nem könnyítette meg a feszült végjátékban, hogy öt perccel a vége előtt mindkét együttes már öt szabálytalanságnál járt.
Az idegek harcát pedig a hazaiak bírták jobban, akik három perccel a vége előtt Fekete Márk révén megint magukhoz ragadták a vezetést. 3–2
Az utolsó percekben megint kockáztattunk és öt a négy elleni játékra álltunk át, amelynek hamar meglett az eredménye és Hadzsi Máté góljával ismét döntetlen volt az állás. 3–3
77 másodperccel a vége előtt viszont tízmétereshez jutott a Kecskemét, de Csikós Pál Patrik löketét, majd az ismétlést is hárítani tudta! Hiába küzdöttünk nagyot, a Kecskemét 40 másodperccel a vége előtt Pál Patrik Vas Ádámon megpattant beadásával mégis megszerezte a győztes gólt, így folytatódott a pechszériánk és kikaptunk a Hírös városban. 4–3
Mivel az Aramis 4–3-ra győzni tudott a DEAC vendégeként és mi sem tudtunk nyerni, egyelőre nem tudtuk biztossá tenni felsőházba jutásunkat, de továbbra is ígéretes helyzetben vagyunk, hogy elérjük azt!
"Megint ajándékoztunk két-három, sőt, ha jobban belegondolok, négy gólt az ellenfélnek a négyből. Így nagyon nehéz mérkőzést nyerni, pláne egy olyan jó csapat ellen, mint a Kecskemét, ha nem koncentrálunk eléggé" – értékelt csapatunk edzője, Szente Tamás.
A bajnokságban most a válogatott összetartása miatt rövidebb szünet következik, a mieink legközelebb február 10-én, hétfőn, 18.30-kor lépnek pályára, amikor a Vehir.hu Futsal Veszprém vendégei lesznek.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 5.forduló:
Április 21. Hétfő
Haladás - Újpest FC
Haladás Sportcsarnok
Szombathely, 18:30 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 4 | 19 | 17 | 16 |
2 | Berettyóújfalu | 4 | 15 | 8 | 12 |
3 | Kecskemét | 4 | 18 | -4 | 11 |
4 | Nyíregyháza | 4 | 16 | -1 | 9 |
5 | Haladás | 4 | 16 | -11 | 8 |
6 | Újpest FC | 4 | 12 | -9 | 1 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.06.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
15 gólos: Czerman Márk (2)
13 gólos: Hadzsi Máté (3)
11 gólos: Lucas Moreira (1)
8 gólos: Östör Martin (2)
5 gólos: Vas Ádám (1)
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Sipos Gergő (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
3 gólos: Medveczki Máté (1)
3 gólos: Kártik Zsombor (2)
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
12 assziszt: Thiago Cardoso
10 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.04.05. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 106/37 |
Lucas Moreira | 77/33 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 47/25 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 26/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 23/15 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |