Kiegyenlített meccsen kaptunk ki Kecskeméten
Férfi futsal NB I, felsőház, 6. forduló
SG Kecskemét Futsal–Újpest FC 4–1 (2–0)
Kecskemét, Messi István Sportcsarnok, 200 néző. V.: Kiss G. (Urgyán, Kondákor T.)
ÚJPEST: Tarnóczi – Lucas, Thiago, Hadzsi, Kártik
Csere: Csikós, Kinics (kapusok), Östör, Czerman, Vas Á., Sipos G., Medveczki, Kovács B., Milavecz
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Kajtár (5.), Pál P. (9.), Suscsák (30.), Pál P. (40.), ill. Sipos G. (24.)
Kiegyenlített mérkőzést vívott a második helyen álló Kecskemét vendégeként az Újpest FC, de a helyzeteivel jól sáfárkodó házigazda 4–1-re nyerni tudott a futsal NB I felsőházi rájátszásának 6. körében.
Három nappal azt követően, hogy csapatunk a címvédő Haladás elleni szombathelyi sikerrel megszerezte első győzelmét a felsőházban, újabb komoly erőpróba várt Szente Tamásékra, hiszen a tabella második helyén álló Kecskeméthez látogattak, amellyel az idény mindhárom összecsapásán szoros meccset vívtak a mieink, de ¸az őszi 4–4-es döntetlen mellett a januári és a februári mérkőzéseken drámai végjáték után győztek a Hírös városiak.
A lilaf-ehéreket a visszavágás vágya mellett fűthette a szombathelyi siker okozta lendület is, s ezt a pályán is szerették volna megmutatni. A mieink ennek megfelelő motiváltsággal kezdték a mérkőzést, s rögtön az elején volt is néhány próbálkozásunk, amellett, hogy a hazaiak is vezettek két ígéretes támadást. Czerman Márk kimaradt helyzete után viszont a Kecskemét szerzett vezetést, amikor Kártik Zsombort rántották le a hazaiak, s a labdaszerzés után Kajtár Mátyás vette be Tarnóczi Marcell kapuját.
A gól nem fogott meg minket, volt két nagy helyzetünk is, de kimaradt lehetőségeink után Pál Patrik lövése Sipos Gergőn irányt változtatva lepte meg kapusunkat, aki csak beleérni tudott a lövésbe.
Ez sem vetette vissza a lendületünket, továbbra is elszántan játszottunk, sőt, a mi akaratunk érvényesült, de a jól záró kecskeméti védelmet nehezen tudtuk feltörni, bőven akadtak helyzeteink, azonban vagy a kaput nem találtuk el, vagy Petar Nikolic tudott védeni.
A félidei kétgólos hátrányunk után a második játékrész elején már inkább a hazaiak voltak fölényben, de nagy helyzet a mieink előtt adódott, amikor Czerman Márk lövése a blokkról vágódott csak szögletre, amelyből Sipos Gergő révén szépíteni tudtunk! 2–1
Hiába volt teljes mértékben kiegyenlített a második félidő, a játékrész derekán Suscsák Máté növelni tudta a hazaiak előnyét. Az utolsó hét percre kockázatot vállalva emberelőnyös játékra álltunk át, nagyon nyomtunk, s Czerman Márknak, Östör Martinnak, Thiagónak vagy éppen Vas Ádámnak is volt ígéretes átlövése, de Nikolic kapuját nem tudtuk bevenni, sőt, 15 másodperccel a vége előtt Pál Patrik saját térfélről szerzett üres kapus góllal állította be a 4–1-es végeredményt.
„Sajnos folytatódott a sorminta. Ha csak a statisztikát nézzük, szinte minden meccset megnyertünk volna, de a statisztika után nem adnak pontot. Megint sok helyzetet dolgoztunk ki, sok lövésünk is volt, de az ellenfél kapusa nagyon jól védett, mi pedig szokás szerint megkaptuk a buta góljainkat és úgy nem lehet meccset nyerni, hogy nem használjuk ki a helyzeteinket és mellette könnyű gólokat engedünk” - fogalmazott futsalcsapatunk vezetőedzője, Szente Tamás.
A lila-fehérekre néhány nap múlva újabb feladat vár, hiszen április 28-án, hétfőn, 20.45-től az MVFC Berettyóújfalut fogadjuk az UTE Röplabdacsarnokban.
ujpestfc.hu
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |