IV. Lázár Bence Emléktorna

Ismét a két ünnep között rendezték meg a Lázár Bencéről elnevezett emléktornát, immáron negyedik alkalommal. Ahogy lassan már rendszeresnek mondható ezúttal is Kecskemét adott otthont az eseménynek, méghozzá a Messzi István Sportcsarnok. Két torna zajlik párhuzamosan ezeken az eseményeken, egy öregfiúk bajnokság, és egy jótékonysági kupa. Előbbi 8, utóbbi 3 csapattal. Az Újpest FC mindkét küzdelemben képviseltette magát, az öregfiúk csapat, az elődöntőben büntetőkkel maradt alul a cimvédő és címét megvédő Kecskeméttel szemben. Az Újpest FC Charity, pedig mindkét ellenfelét (Supernova, Sport TV) legyőzve végzett az első helyen. Az Újpest Futsal Club szerepe annyiban volt érdekelt az eseményenk, hogy mindkét lila-fehér csapat, klubunk sportigazgatójának Óvádi Lászlónak a szervezésében vett részt. Az öregfiúkban igazi sztárparádé volt, a charity csapatban pedig volt játékosaink Kerényi Norbert, Vincze Dezső és elnökünk Sós László vett részt, mindhárman gólt is szereztek. Remek kezdeményezés volt, és örülünk neki, hogy részesei lehettünk!

Boldog Karácsonyt Kívánunk!

Remekül játszottunk, de a hajrában fordított a tavalyi döntős

Futsal NB I, 18. forduló

Újpest FC-220Volt - MVFC Berettyóújfali 3-5 (2-1) 

UTE Sportcsarnok, 150 néző
Játékvezetők: Czene-Joó, Apkó, Mózsa

Újpest: Kinics - Harnisch, Simic, Kovács B., Horváth Be.,; cs.: Gémesi (k), Katona, Lipl, Östör, Hadzsi, Horváth Ba., Simon B., Szieber
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt

MVFC: Mezei - Matheus, Rábl, Rafinha, Szabó P.; cs.: Sándor (k), Korcsmáros, Erdei Sz., Nagy I., Erdei K., Iszák, Nagy K., Magyari, Nagy D.
Vezetőedző: Trencsényi János

Gólszerzők: Simic (9.), Östör (14.), Horváth Ba. (36.) ill. Iszák (6.), Rafinha (37.), Rábl (38.), Matheus (39.), Mezei (40.) 

Sárga lap: Horváth Ba. (36.), ill. Rábl (16.) 
Piros lap: -

Hivatalos jegyzőkönyv
Online stream

Klacsák Bence sérülésén kívül mindenki hadra fogható volt Moga Lóránt csapatában, így tehát keretbe került a pécsi találkozót kihagyó Hadzsi Máté is bokasérülése után. Szükség is volt mindenkire a háromszoros bajnok Berettyóújfalu ellen. A mérkőzés előtt Sós László, az Újpest Futsal Club elnöke köszöntötte az elmúlt hetekben 100. NB I-es bajnoki mérkőzésén pályára lépő Östör Martint.

Statisztika, Újpest-MVFC: A tavalyi döntőst fogadjuk

Csütörtökön és pénteken este az utolsó fordulót rendezik a futsal NB I-ben, már ami a 2023-as évet jelenti. Ez lesz a 18. forduló, tehát 2024-ben még négy mérkőzés vár a csapatokra az alapszakaszban. Holnapi ellenfelünk az MVFC Berettyóújfalu lesz, amely csapat az elmúlt években rendszerint döntős volt, pedig általában minden évben azt várták tőle, hogy már nem lesz erre képes. Ám a hosszan tartó szisztematikus és tudatos munka mindig meghozta a gyümölcsét. A tavalyi ezüstérmes egy mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig a többi csapatnál, igaz az elmaradt meccsük pont a Haladás ellen van. Jelenleg csupán két pontra vannak a második pozíciótól. Információink szerint sérültjük, eltiltottjuk nincs. Nem úgy Moga Lórántnak újpesti oldalon, Klacsák Bence és Hadzsi Máté személyében, a többiek viszont a jelenlegi állás szerint bevethetők. 

A két klub már kifejezetten sokszor játszott egymással, de ha csak az NB I-es meccseket nézzük, akkor is egész komoly statisztikai múltja kezd lenni a párharcnak. Ez lesz a 12. élvonalbeli összecsapás, sőt két éve még a Magyar Kupa Final Fourban  is összekerültünk (6-5-re nyert emlékezetes meccsen a piros-fehér gárda). 

U17-U19: 2 gólos vereség az éllovastól

U17-es és U19-es csapatunk is utolsó mérkőzését játszotta a 2023-as évben. Ahogy lenni szokott párban, ezúttal a Magyar Futsal Akadémia ellen szerepeltek a mieink, akik mindkét bajnokságot vezették a forduló előtt - és után is.

Az U17-es csapatban ismét voltak új játékosok, illetve néhány korábban már szerepet kapó is, összességében nézve azért sok változás van ebben a csaptban hétről hétre, már ami az összetételt illeti. Ezek mellett bravúrként könyvelhetjük el, hogy 3. pozícióban sikerül Karácsonyozni, ami várakozáson felüli teljesítmény. Ez a meccs igazi rangadót hozott, lüktető játék, rengeteg helyzet és sok kapufa, mindkét oldalon. Az őrült meccsből végül a vendégek jöttek ki jobban 5-3-as győzelmet arattak, bár a második félidő alapján akár a döntetlenre is rászolgáltunk volna.

Tartalom átvétel