2017-ben még 100 százalékos a teljesítményünk!

NB II. Közép-keleti csoport, 18. forduló:
UFC Gyömrő - Újpest FC-220Volt 4-6 (2-5)

Gólszerzőink: Szabó Zsolt (2), Kapcsos Vince, Kolena Norbert, Zoufal Nándor, Czerman Márk

Tóth Krisztián és Sós László nem tudta vállalni a mérkőzést, viszont Czerman Márk felépült sérüléséből, így egy hónap kihagyás után újra pályára léphetett. Nagy iramban kezdett mindkét csapat, a hazaiak előtt adódott kezdetnek több lehetőség is, de Csicsó Sándor jól kezdett a kapunkban, majd fokozatosan átvettük az irányítást, megszereztük a vezetést, majd remek első félidőt produkálva 5 gólig jutottunk az első 20 perc során. A második játékrészben már nem ezzel a lendülettel jött ki a csapat, amelynek hatására egy gólra is felzárkózott a Gyömrő, de végül Szabó Zsolt egy szép elfutás utáni pazar lövéssel eldöntötte a három pont sorsát.

Gyömrőn lépünk pályára hétfőn este!

Hétfőn este Budapest tőszomszédságában, a Gyömrői Sportcsarnokban 20 óra 30 perckor lép pályára az Újpest FC-220Volt. Ősszel 4-2-es győzelmet arattunk hazai pályán. A gyömrőiek otthoni környezetben alkotnak igazán veszélyes csapatot, ezért bizonyára nem lesz könnyű dolga Zoufal Nándor gárdájának. Várunk szeretettel minden környékbeli lila-fehér szurkolót!

U15: Egyre közelebb a pontszerzéshez!

Január 15-én a klub történetében először bemutatkozott U15-ös csapatunk is. Sajnos az első mérkőzésen egy nagy verésbe futottak bele a srácok. Az évek óta együtt készülő Városgazda Utánpótlás Akadémia 11-1-re múlta felül a remekül szereplő U13-asainkra épülő csapatunkat. Az Angyalföldi SI DSE elleni mérkőzésre aztán felvette a ritmust Turcsik Gergő edző által dirigált csapatunk, és rengeteg helyzetet dolgozott ki, de az ellenfél kontráira nem volt ellenszerünk, így 4-2-es vereség lett ennek a találkozónak a vége, bár játékban felülmúltuk idősebb játékosokkal felálló ellenfelünket. Az első játéknap a kapott gólok ellenére ki kell emelni kapusunkat, Enyedi  Botondot, aki - különösen a második találkozón - fantasztikusan védett!

Győzelemmel avattuk az új mezt!

A hétfői Nagykáta elleni mérkőzésen debütált az Újpest FC-220 Volt új Joma szerelése, amelyen a játékosok az általuk kiválasztott számmal, és saját névvel ellátott mezben játszhatnak. A klub történetében ez most fordult elő először, ráadásul a tiszta lila szín is lila-fehér csíkos váltásra került, hiszen a lila mezt elől, vékony fehér keresztbe csíkos sávok díszítik és természetesen szponzorunk, a 220Volt emblémája is megtalálható a szerelésen továbbra is.

Tartalom átvétel