Évértékelő (3.): Csicsó Sándor "Dicséretes a 2. helyezésünk!"

Folytatjuk évértekelő interjú sorozatunkat. Ezúttal Csicsó Sándor szólal meg, a csapat alapembere, aki kapus poszton évek óta meghatározó játékosa együttesünknek. Csicsó Sándor már a 2010/2011-es szezonban NB I-et megjárt újpesti futsal csapatban is védett. Ezt követően a 2013/2014-es szezonra ismét lehetett rá számítani, azóta pedig egy dolog volt biztos az elmúlt 4 évben: Csicsó Sándor a kapuban.  Ezalatt az időszak alatt 80 NB II-es mérkőzésen védett az Újpestben!

 

Évértékelő (2.), Vincze Dezső: "3-4 forduló után láttam, jók leszünk"

A csapat házi góllövő listáján rendre az élmezőnyben található Vincze Dezső neve. Idén is a legerdményesebb játékosaink egyike volt. Ráadásul már immáron 2,5 éve erősíti csapatunkat, hol 53 mérkőzésen 53 találatot jegyezhet (NB II-ben a mérleg: 59/57). A korábbi években rendre több gólt lőtt mint amennyi mérkőzést játszott, ez volt az első szezon ahol ez a mutató gyengébb lett, ám ez csak a látszat, hiszen immáron nem csak kifejezetten támadójátéknál, hanem védekezésnél is a csapat erősségei közé tud felnőni. Centerjátéka révén azonban hatalmas erőssége az Újpest FC-220Voltnak, nélküle szinte elképzelhetetlen volt a támadójátékunk az elmúlt években. Vincze Dezső ráadásul nem csak kiváló csapatember hanem rengeteg szabadidőt is beáldoz az Újpest futsal kedvéért, hiszen órákat és több száz kilómétereket utazik egy-egy meccsre és edzésre, hiszen dunaújvárosi lakos.

Évértékelő Zoufal Nándorral: "a gondolkodó játékosnál nincs gyorsabb"

Zoufal NándorNagyszerű szezont zárt csapatunk az idei bajnokságban, messze felülmúlva a korábbi éveket. A sikerekben jelentős része volt Zoufal Nándor játékos-edzőnek, aki ha kellett akár a pályán is a játékostársai hasznára vált, hiszen 21 mérkőzésen 7 gólt is szerzett. Az első évértékelő interjú tehát vele készült.

A következő hetekben megszólal majd néhány játékosunk, végül pedig majd Sós László elnök is.

2. hely az évzáró Top Football tornán

Ezüstérem a Top Football tornánBár csapatunk számára az edzések már május közepén véget értek, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért elindultunk az Airnergy szervezésében megrendezett Top Football futsal tornán, amelyen további négy csapat szerepelt az Újpest FC-220Volt és a házigazda mellett. Csapatunk jól szerepelt a tornán és második helyen végzett. Az érem lehetett volna sokkal fényesebb is, ha helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk.

Évzáró futsal torna hétvégén

Néhány hete ugyan már véget ért az NB II-es szezon számunkra, a hétvégén mégis szezonzáró futsal tornán vesz részt csapatunk a 20. Kerületben, az Airnergy FC rendezésében. Az elmúlt hetekben nem edzett már csapatunk, talán éppen ezért jól jön a nyári szünetben egy kis foci a srácoknak, amelyen remélhetőleg izgalmas meccseket vívunk a torna többi csapatával. A mieink a "B" jelű csoportba kaptak besorolást a Magyar Cukorbetegek Futsal válogatottja és a mindig jó erőkből álló Déli FC ellen.

Tartalom átvétel