Az U19-es torna időbeosztása

IMG_5705.JPG

Elkészült a december 18-i csömöri U19-es torna órára lebontott programja. Eszerint az Újpest FC 15 órakor a házigazda Rubeola FC ellen kezdi meg szereplését, majd 17:30 órakor a Gyöngyös, és a minitorna zárásaként 19:10-kor a Vasas-Fortuna ellen lép pályára.

Poncok Csaba: "Megtartanánk a negyedik helyet"

poncokvshuszar.JPG

Poncok Csaba két gólt szerzett az idei szezon során és bár sem a Ferencváros, sem pedig a Huszárok kapuját nem sikerült bevennie, több remek megoldást is bemutatott a találkozók során. A nyíradonyi siker után ültünk le beszélgetni 25 éves játékosunkkal az elmúlt hetek eseményeiről és a ránk váró, utolsó őszi mérkőzésről.

Videó: Huszárok–Újpest FC 3-5

Készítette: Kabibá

Utánpótlás minitornák december 18-án Csömörön

IMG_5664.JPG

Az NB I-es utánpótlás bajnokság Közép-csoportjának 3. fordulójára 2010. december 18-án, szombaton Csömörön kerül sor. A minitorna házigazdája ezúttal a Rubeola FC lesz. A délelőtt folyamán az U15-ös csapatok, délután az U19-esek mérik össze erejüket. Órára lebontott programmal később jelentkezünk.

Fülep Norbert: "Képesek lehetnénk még többre is"

IMG_4725.preview.JPG

Fülep Norbert két gólig és kapufákig jutott a Huszárok ellen hétfőn este 5-3-ra megnyert bajnokin. 32 esztendős játékosunk a lefújás után értékelte a találkozót, a viszonylag szoros végeredményt, valamint az őszi idény hátunk mögött hagyott részét. Fülep szerint szép, amit az együttes idén elért, ám ettől is több lehet még a csapatban.

Képriport: Huszárok–Újpest FC

IMG_4846.JPG

Galériánkban megtekinthetőek a Huszárok–Újpest Futsal Club futsal bajnoki mérkőzés legjobb fotói. Az 5-3-as lila-fehér győzelemmel véget ért találkozóról készült 60 képből álló képriport megtekintéséhez KLIKKELJ IDE!

A fotókat Wéber Zsófia készítette!

Széki Attila indulót írt az Újpest Futsal Clubnak!

A derbin került sor az Újpest Futsal Induló premierjére, melyet minden lila-fehér szurkoló örömmel hallgatott. Széki Attila, akit Curtis néven ismerhetett meg a zenész társadalom írta meg nekünk a dalt. Ezúton is köszönjük Attilának, - aki már a kezdetektől figyelemmel kíséri az Újpest Futsal Clubot -, hogy megtisztelte csapatunkat ezzel a remek indulóval.

Íme az Újpest Futsal Club Indulója:

Tartalom átvétel