Smiri Elek Norbert: "Vissza szeretnék kerülni a válogatottba"

smiriválogatott.jpg

Amint arról beszámoltunk Smiri Elek Norbert kölcsönben az Újpest Futsal Clubban folytatja pályafutását. A 23 esztendős játékos elmondta, a kihívást és a motivációt keresve döntött a klubváltás mellett. A kétszeres válogatott center, nem mondott le arról sem, hogy idővel ismét a címeres mezben szerepeljen, ám addig még szeretne Újpesten bizonyítani, leginkább az FTC és a Győr ellen.

Végh Ferenc az új szakosztályvezető

veghferkicsii.JPG

A mai NB I-es sorsoláson már az új szakosztályvezető, a Testnevelési Egyetem Sportmenedzser szakán 2006-ban végzett Végh Ferenc képviseli az Újpest Futsal Clubot. Az Újpest mérkőzésein a B-teraszon mindig megtalálható sportvezető már tavaly is sokszor a csapat mellett volt, és amiben tudott, segítette is a klubot. A hazai mérkőzéseken mindig ott volt, de többször a vidéki mérkőzésekre is elkísérte a fiúkat.

Smiri Elek Norbert kölcsönben Újpesten folytatja

smirikicsi.JPG

Megegyezett egymással az Újpest Futsal Club és a Vasas Fortuna SE, hogy a 2-szeres válogatott, 23 éves Smiri Elek Norbert 2010. december 31-ig kölcsönben az Újpest FC játékosa lesz. Az élvonalban eddig 55 mérkőzésen 25 gólt szerző center a mai edzésen már be is mutatkozott új játékostársainak.

Heti program

cimer.jpg

Mozgalmas hét elé néz egyesületünk. A szokásos hétfői edzés mellett kedden Kiss Lászlónak, a Magyar Curling Szövetség főtitkárának meghívására curlingezni megy a csapat, majd csütörtökön Csömörön edzőmérkőzésen méri össze tudását az Újpest Futsal Club a Rubeolával.

Szimcsák Tamás: „Kellett a környezetváltozás”

szimcsák2.jpg

Szimcsák Tamás sikeres szezonon van túl a Cső-Montage csapatával, mégis távozott az üllőiektől. A remek játékos, aki közel 150-szer lépett pályára az NB I-ben, nagy erősítés lehet az Újpest Futsal Club számára. A szeptemberben 31. évét betöltő gólerős futsalos Jávor István hívására érkezett klubunkhoz, és bízik benne, hogy itt is jó eredményt érnek el együtt.

Lapszemle: Sportstuff.hu

sportstuff.jpg

Mintegy két héttel ezelőtt partneri megállapodás született az Újpest Futsal Club és a Sportstuff.hu internetes sportoldal között, melynek eredményeképpen a nemrégiben alakult webportál rendszeresen beszámol az egyesületünkkel kapcsolatos hírekről. Ennek első jeleként már tudósítottak első felkészülési mérkőzésünkről, most pedig klubunk elnökével, Borsche Gáborral készítettek hosszabb interjút.

Újabb válogatott játékos érkezhet

Hollauer Balázs

A mai nap folyamán eldőlt, hogy az eddig próbajátékon szereplő Ködöböcz Tibor és Szondi László is az Újpest Futsal Club játékosa lesz. Újra a csapattal edzett a sokáig sérüléssel bajlódó Hollauer Balázs (képünkön), valamint meglátogatta a fiúkat a műtét után lábadozó Somodi Viktor, aki két hónap múlva kezdheti el a kocogást.

Tartalom átvétel