8. forduló: Ezúttal az utolsó tíz perc nekünk kedvezett!

NB II, Közép-csoport, 8. forduló:
2015.11.02., Kánai út
Inter CDF SE - Újpest FC-220Volt 5-8 (4-4)

Öt évvel ezelőtt ezen a napon a Győr vendégei voltunk NBI-es mérkőzésen. Akkor remekül helytálltunk, hiszen mindössze 5-3-as vereséget szenvedtünk a bajnoktól. A maiak pedig győzelemmel emlékeztek az akkori időkre az Inter CDF SE Kánai úti otthonában. A közös pont a csapatban Zoufal Nándor volt, aki akkor játékosként, a mai napon pedig játékos-edzőként segítette az Újpestet.

Beharangozó: Inter CDF SE - Újpest FC-220Volt

A 8. forduló következik az NB II-es futsal bajnokságban. Az Újpest FC-220Volt a Kánai úti Sport11 Sportcsarnokba látogat, ahol az újonc, és még pont nélküli Inter CDF SE vendégei leszünk. A hazaiak két nagyobb arányú vereséggel kezdték a bajnokságot, de az utolsó három mérkőzésükön már csak minimális, egygólos vereséget szenvedtek. Zoufal Nándor csapatában nem szerepelhet az előző fordulóban kiállított, és egy mérkőzéses eltiltást kapott Garami Mátyás, de ettől függetlenül természetesen minden játékosunk győzelemre készül. Várjuk a gólokat a tavalyi házi gólkirálytól, Kolena Norberttől is, aki ebben a szezonban még nem talált kapuba. Talán majd most! 

7. forduló: Fájó vereség öngóllal, 4 mp-el a vége előtt

NBII, Közép-csoport, 7. forduló: 
2015.10.26., Budakalász
Újpest FC-220Volt - Déli 1988 4-5 (3-2)

Az előjelek továbbra sem nekünk kedveztek, hiszen nagyon kevesen vannak Zoufal  Nándor keretében így variációs lehetőségekről egyáltalán nem beszélhetünk. Ennek ellenére a fiúk elszántak voltak és mindenképpen a győzelem reményében léptek pályára.

Beharangozó: Újpest FC-220Volt - 1988 Déli FC

A tabella 4. helyén álló Vasas fiókcsapat, az 1988 Déli FC lesz a hétfő esti ellenfelünk 21:20 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban. A vendégek eddigi 5 mérkőzésükből hármat megnyertek, viszont döntetent játszottak a Garvittax csapatával és kikaptak az újonc Kecskeméttől. Eddig nem túl fényes a mérlegünk hétfői ellenfelünkkel szemben, hiszen még csak a piros-kékek diadalmaskodtak összecsapásainkon. A 2014-15-ös szezonban hazai pályán 4-2-es, míg idegenben 8-3-as vereséget szenvedtünk Kis János csapatától, míg 2012-13-ban 7-4-es és 9-5-ös piros-kék siker született. Épp ideje, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk a futsalt már igen régen, és kultúráltan játszó alakulattól. Kérdéses még, hogy milyen csapattal tudunk kiálni a találkozóra. Remélhetőleg sérültjeink közül már számíthatunk egy-két játékosra és munkahelyi elfoglaltság sem jön közbe a mérkőzésre.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat! A belépés továbbra is díjtalan!

6. forduló: Hat mezőnyjátékossal a végén elfáradtunk

NB II, Közép-csoport, 6. forduló:
2015.10.19., Vác
Vác Futsal SE - Újpest FC-220Volt 8-3 (3-2)

Nem a legjobb előjelekkel indultunk a mai találkozóra. Több sérült mellett néhányan munkahelyi elfoglaltság miatt hiányoztak a mérkőzésről, köztük a két kapusunk. Így az utolsó pillanatban egy villám játékengedélykérés után Hodula Krisztián sietett segítségünkre, amit ezúttal is köszönünk neki. Végül mindössze hat mezőnyjátékossal és két kapussal (Csicsó Sándor sérülten is a csapattal tartott) érkeztünk Vácra.

Tartalom átvétel