5. forduló: Kevésen múlott a bravúr

NBII, Közép-csoport, 5. forduló:
2015.10.12, Budakalász
Újpest FC-220Volt - PTE-PEAC 1-2 (1-2)

Az eddig százszázalékos, három meccsből három győzelemmel rajtoló pécsi PEAC volt a mieink ellenfele hétfőn. Zoufal Nándor játékos-edző dolgát több hiányzó is nehezítette, sérülés vagy egyéb elfoglaltságok miatt: Újfalusi, Füstös, Decsi, Arany, László és a házi góllövőlistát vezető Vincze sem tudott jelen lenni, így mindössze 3 cserével voltunk kénytelenek nekimenni a mérkőzésnek.

Beharangozó: Újpest FC-220Volt - PTE PEAC

Az 5. fordulóra kerül sor a futsal NB II. Közép-csoportjában hétfőn. Az Újpest FC-220Volt 21:20 órás kezdettel a Budakalászi Sportcsarnokban fogadja az újonc, de eddigi három találkozóján még százszázalékos PTE PEAC csapatát. Ifj. Zoufal Nándor játékos-edző tanítványai eddig egyszer léptek pályára hazai pályán, akkor 8-3-as vereséget szenvedtek a Romhánytól. A pécsiek eddig szintén egyszer játszottak idegenben, akkor a Tolna-Mőzst verték 4-2 arányban.

4. forduló: 30 percig álltuk a rohamokat

NB II, Közép-csoport, 4. forduló:
2015.10.02. Dunakeszi
Dunakeszi-Kinizsi - Újpest FC-220Volt 5-0 (1-0)

Az eddig száz százalékosan szereplő, és három mérkőzésen mindössze két gólt kapó Dunakeszi-Kinizsi vendégei voltunk. A hétfői UTE elleni győzelem után ez a második mérkőzésünk volt már ezen a héten. Több hiányzó is nehezítette Zoufal Nándor játékos-edzőnk dolgát, Vincze, Füstös, Újfalusi és Garami is hiányzott a csapatból.

3. forduló: Magabiztos győzelem az UTE ellen

NBII, Közép-csoport, 3. forduló:
2015.09.28, Budakalász

UTE - Újpest FC-220Volt 2-8 (2-3)

Az újpesti házi rangadót Budakalászon rendezték - lévén, hogy a IV. kerületben nincs még szabvány pálya és az UTE is a MegArénába kényszerült. Ellenfelünk két vereséggel kezdett a bajnokságban, mi pedig a Tolnán bravúrosan szerzett 1 pont után vereséget szenvedtünk a Romhánytól.

2. forduló: Kijózanító pofon

NBII, Közép-csoport, 2. forduló:
2015.09.21, Budakalász
Újpest FC-220Volt - Romhány 3-8 (2-5)

Jó rajt után joggal bízhattunk a sikeres folytatásban az NB II második fordulójában ugyanis a Romhányt fogadtuk, akik tavaly nem jelentettek komoly játékerőt a keleti-csoportban. S bár Vincze Dezső góljával (gólpassz: Tóth Krisztián) megszereztük a vezetést, sajnos a folytatás nem sikerült jól

Tartalom átvétel