Fiatal, ballábas játékos érkezett futsalcsapatunkhoz

Örömmel jelentjük be, hogy újabb játékossal bővült NB I-es futsalcsapatunk kerete, hiszen a TFSE-től érkezett a 21 éves, ballábas szélső, Kovács Balázs.

Új szerzeményünk a nagypálya utánpótlás verziója mellett már egészen fiatalon megismerkedett a futsallal, ugyanis a Rubeolánál már az U11-eseknél belekóstolt ebbe a szakágba, s a korosztályos csapatokat végigjárva már a 2022–2023-as idényben bemutatkozott az NB I-ben. Kovács Balázs 21 éves kora ellenére már 56 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, s az előző idényben meghatározó játékosa volt a Németh Péter által irányított TFSE-nek, amelynek színeiben 13 gólig jutott, ám visszatérő vezetőedzőnk hívó szavára elfogadta ajánlatunkat és Újpesten folytatja pályafutását.

Pál Patrik Újpestre igazolt

Komoly tapasztalattal bíró, kétszeres bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes játékossal erősítette meg keretét az Újpest FC NB I-es futsalcsapata, amely szerződtette Kecskemétről a 64-szeres magyar válogatott Pál Patrikot.

A labdarúgó-pályafutását Budaörsön és Törökbálinton kezdő Pál Patrik 17 évesen, 2014-ben mutatkozott be az NB I-ben az Aramis színeiben, majd három évet töltött Dunaújvárosban és kettőt Veszprémben (a bakonyiakkal Magyar Kupát nyert), mielőtt 2022-ben Kecskemétre szerződött. Az előző két idényben a bajnokságban egyaránt ezüstérmet szerző Hírös városiak csapatkapitánya volt, a mögöttünk hagyott szezont pedig 37 mérkőzésen szerzett 25 góllal zárta. Pál Patrik a magyar válogatottnak is meghatározó játékosa, hiszen a hivatalos adatok szerint 64-szer szerepelt a nemzeti csapatban.

Suscsák Máté is visszatért Újpestre

Bajnoki ezüstérmek után visszatér futsalcsapatunkhoz a gólvágó!

Két év után visszatér az előző két idényben ezüstéremig menetelő Kecskeméttől az Újpest FC NB I-es futsalcsapatához a 27 éves center, Suscsák Máté, aki három évre szóló szerződést írt alá.

A 21-szeres magyar válogatott futsalos először 2020-ban igazolt Újpestre, amikor még párhuzamosan nagy- és kispályázott, s három év alatt minden sorozatot figyelembe véve 81 mérkőzésen 66 gólt szerzett lila-fehérben, az NB I-es bajnokik tekintetében pedig csapatunk legeredményesebb játékosa 71 meccsen szerzett 53 góljával.

Németh Péter visszatért az Újpest vezetőedzői posztjára

A TFSE-t élvonalba, a mieinket korábban felsőházba vezető Németh Péter veszi át az Újpest FC NB I-es futsalcsapatának irányítását a 2025–2026-os idényre. A szakember két év után tér vissza a lila-fehérekhez, s célja, hogy érmet szerezzen a csapattal.

A labdarúgóként Vácon és Újpesten is megfordult, nagypályán másodosztályig jutó, futsalban pedig 114-szeres válogatott Németh Péter nem érkezik ismeretlen közegbe, hiszen 2021 és 2023 között már irányította NB I-es futsalcsapatunkat, sőt, a 2021–2022-es kiírásban az ő vezetésével jutottunk történetünk során először a felsőházi rájátszásba, ahol végül az ötödik helyen végeztünk a 10 csapatos bajnokságban. Németh Péter a következő, már 12 csapatos szezonban hetedik helyen végzett a csapattal, úgy, hogy idény közben távozott tőlünk két brazil légiósunk is.

„Amit kitűztünk célul idén, azt mind teljesítettük”

Az Újpest FC futsalcsapata a futsal NB I alapszakaszát tizenkét győzelemmel, két döntetlennel és nyolc vereséggel a hatodik, felsőházi rájátszást érő, helyen zárta, ahol tíz mérkőzésből kettőt megnyert. Együttesünk szezonját Sós László, szakágigazgató értékelte, aki kiemelte, hogy jövőre akkor lenne boldog és elégedett, ha a csapat teltház előtt érne el dobogós helyezést. Interjú.
– Ha egy évvel ezelőtt azt mondjuk neked, hogy az idei szezonban a felsőházba jut a csapat, ráadásul olyan együtteseket legyőzve, mint például az idei bajnok Veszprém, vagy a Magyar Kupa-győztes Berettyóújfalu, akkor azt elhitted volna?

– Reménykedtem benne, hiszen azért dolgoztunk, hogy ez sikerülhessen, főleg úgy, hogy a futsal, mint szakág teljesen a klub berkein belülre került. Büszkeséget akartunk hozni Újpestnek, és igen, szezon előtt szó nélkül aláírtam volna ezt a forgatókönyvet. Természetesen, mivel sportolók vagyunk, van bennünk némi hiányérzet a szezon második felével kapcsolatban, de a célunkat, a felsőházba jutást elértük, ami örömmel tölt el. Ráadásul utánpótlás szinten is teljesítettük a célunkat, hiszen az U17-es csapatunk kivívta a legmagasabb osztályba – az Országos Kiemelt Bajnokságba – való feljutást önmagának, s ezzel U19-eseinknek is, így a felnőtt együttesünk mellett utánpótláscsapataink is elérték az idei szezonra kitűzött céljaikat.

Tartalom átvétel