"Három jó évet még szeretnék eltölteni a kapuban" Bravúrokkal a kapuban II. – Csicsó Sándor

Már 2010-ben is a csapat tagja volt, sőt be is mutatkozhatott az NB I-ben az Újpest Futsal Club színeiben, az alapszakasz utolsó mérkőzésén, majd 2014 őszén tért vissza, immár az NB II-be. Onnantól kezdve szinte kirobbanthatatlan a kapuból az immár 37 esztendős Csicsó Sándor, aki annak idején a Véber György által vezetett Újpest FC-Fót csapatának egyik kapusa is volt. Jóbarátja, Szőczei István érkezése óta felváltva védik a kaput, és mindketten sokat tettek azért, hogy bejutottunk a felsőházba, úgy hogy eddig az Újpest FC-220Volt kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban! Sanyi már az edzősködésbe is belekóstolt, hiszen utánpótlás kapusainknak kmeény edzéseket szokott vezényelni. Ezúttal az 1-es mezben védő kapusunkkal, Csicsó Sándorral beszélgettünk.

- Először is mesélj, mikor és hol ismerkedtél meg a labdarúgással?

- Hú ez jó régen volt! 7 hónapos koromban kezdődött…nagypapám meccset nézett a TV-ben és egy gólnál felkiáltott, hogy góóól! Erre én a járókában, felálltam és elkezdtem ugrálni. Attól a pillanattól kezdve 2 lábon jártam már 7 hónaposan! Így a focinak köszönhetem, hogy tudok járni! Kiskoromban a grundon (mert abban az időben még nem Playstation volt, hanem igazi foci a barátokkal az utcán!) focizgattam az utcabéli szomszéd srácokkal, ahol én voltam a legkisebb, így a kapuba állítottak mindig, és ha védtem egy lövést ordították, hogy micsoda védés volt Taffarel! (Brazil világbajnok kapus) Így ő lett a példaképem, és maradtam kapus! Első igazolásomat Németországban, Münchenben csinálták meg az SV Untermenzing München csapatában, 1987-ben, 8éves koromban! Onnan hazatérve az NB III-as LRI-Malév utánpótlás csapatában védtem. Aztán elkirándulgattam Balatonfüredre NB III-ba, ahol a mai futsal is ismert szakembereivel játszottam és laktam együtt. Fehér Zsoltival, aki most a Dunaújváros és a válogatott edzője és Biczi Gáborral, aki a Dunakeszi Futsal edzője. Majd Büki TK, Sárvár (NB II Nyugati csop. 8.hely 1999/2000), Albertirsa, Felsőpakony, és az ÚJPEST FC-FÓT következett a Véber Gyuri, Szlezák Zoli edzőpárossal, Bánka Kristóf csappattárssal.. 2015-ben Albertirsáról, 15év után vonultam vissza a nagypályás védéstől.

- Mit tartasz legnagyobb sikerednek mind csapatszinten, mind egyéni értelemben?

- 30 év leforgása alatt sok mindenben volt részem. Rengeteg számomra fontos mérkőzést, bajnokságokat, kupákat és legjobb kapus díjakat nyertem ez idő alatt, amik talán már feledésbe is merültek. A SportSzeletben (Pest megyei újság) megjelent kapusrangsorban az első helyem - 3x lettem a legjobb - jó érzésekkel tölt el. Vagy a homokfoci OB 2. helyezett csapatában, olyan válogatott játékosokkal együtt játszani, mint Ughy Márk, Weisz Tamás, és Simonyi Gábor, büszkeséggel tölt el.

 

De sikernek éltem meg azt is, hogy 20 évesen az NB II-es Sárvár csapatába kerültem, mint 2. számú kapus és Király Gabi kapusedzőjével, Hegedűs Péterrel dolgozhattam együtt. Legutóbbi „nagyobb” sikerem az Albertirsai csapattal volt, ahol sikerült 10 év után ismét bajnokságot nyerni a csapatnak, Pest Megyei II. osztályban. Itt említeném meg, hogy jóbarátom Erős Károly hívott oda, és ott 10 évet játszottam, nagyrészt az ő edzői érája alatt. Ami még érdekes, hogy jó barátommal és munkatársammal Szőczei Pistivel, immár 15 éve alkotunk jó kapuspárost, kispályán, nagypályán és most futsalban is 1 csapatban!

- A civil életben mivel foglalkozol?

- Államigazgatásban dolgozom 2000. augusztusa óta gépkocsivezetőként.

- Korábban futsaloztál valahol?

- Az is eléggé régen volt már! Lehet, hogy öreg vagyok? Toti Sport Filoo Foci volt a nevünk, majd Hegyvidéki Sasok lettünk a 2007/2008-as szezonban, NB II-ben. Sajnos a csapat feloszlott, és így nálam is abbamaradt a futsal egy időre.

- Hogyan kerültél az Újpest Futsal Clubhoz?

- A 2010/2011-es szezonban csatlakoztam az NB I-es csapathoz, egy toborzón való részvétel után. Jávor Pisti volt a vezetőedző és Haffner Gyuri a kapusedző, Zoufal Nándi pedig a csapattársam. Sajnos két műtétem is volt abban az évben, így javarészt sérült voltam. Miután kiestünk az NB I-ből a munka miatt, és mert megszűnt a csapat 1 évre, távol kerültem a futsaltól. Majdan Sós Laci elnök úr felhívott a 2013/2014-es szezonban, hogy kellenék ismét. Nem haboztam, jöttem azonnal!

- Melyik az eddigi legemlékezetesebb mérkőzésed a futsalban? És miért?

- Számomra minden mérkőzés emlékezetes, mert van mit csinálni a kapuban. Talán a mostani szezonban a szegedi kiruccanásunk a valaha volt legemlékezetesebb mérkőzés, noha én éppen nem védtem azon a találkozón. Márk 6 gólja a hajrában a mai napig libabőrt okoz! Ezt elmesélni nem lehet, azt át kellett élni!

- Mennyiben más egy kapus felkészülése a mérkőzésre?

- Semmiben, ugyanúgy készülünk, mint egy mezőnyjátékos, csak nekünk kicsit több rigolyánk van. Én például sosem kötöm be a cipőmet meccs elött, míg a pályára nem érek. Nem szeretem, ha a kesztyűmet más veszi fel. Saját szerelésben szeretek védeni. Egész nap a mérkőzésen jár az eszem. Edzés terén nem sok lehetőségünk van a heti 1 edzéssel, amiből kb. 15 perc jut az egyéni kapusedzésekre…

- Miben más egy futsal mérkőzésen védeni, mint nagypályán?

- Össze nem lehet hasonlítani! Itt állandó a stressz! Mérkőzésenként jóval több lövés jön kapura! Közelebbről lőnek kapura, és sokkal gyorsabb a játék! Itt szinte nincs is vetődés, hanem kicsúszás-szögzárás, és legfőképpen lábbal védés. Rengeteget kell beszélni, irányítani a védekezésnél, ami nagyjából azt jelenti, hogy az egész mérkőzést végig ordítjuk, és ennek hozadéka a másnapi berekedés.

 

- Mik a terveid a jövőt illetően?

- Megélni a jövőt, ebben a korban már! Sajnos tudom, hogy a jövő nem én, mi (Pistivel) vagyunk! Azért szeretném megmutatni, hogy ezen vén emberek még nem leírhatóak! Egy 3 jó évet még szeretnék eltölteni a kapuban, mint első számú választott! Aztán a kapusedzősködés vonz, mint ahogyan most is szoktam edzést tartani a nagyon tehetséges ifjoncoknak az Újpest Futsal Utánpótlásban.

- Mit vársz a csapattól a rájátszásban?

- Ha mindenki odateszi magát nem csak mérkőzéseken, hanem végre edzésen is megjelennek rendszerességgel, akkor mindenképpen az első 3 hely valamelyik helyére tenném magunkat! Papírforma szerint tudom, hogy nem az a realitás, de volt már bajnok a PL-ben a Leicester City is…