Utánpótlás: 3 győzelem, 1 vereség a zárónapon! U13-asaink nagyon közel a FinalFour-hoz!

Az utolsó hétvégén két csapatunk volt érdekelt az utánpótlás bajnoki küzdelmeiben. U15-ös csapatunk már egy héttel korábban befejezte a bajnokságot, ahol 8. helyen végzett csoportjában. A Czerman Márk által dirigált U11-es bajnokságban játszó U10-es korosztályunk azért küzdött az utolsó játéknapon, hogy a Kispest legyőzésével elkerüljenek az utolsó helyről, és végül két csapatot is megelőzve a 11. helyen végeztek saját csoportjukban. U13-asainknak szintén a Kispest volt az egyik ellenfele, de a tét itt az első helyekért ment! Turcsik Gergő tanítványai két győzelmet szereztek az utolsó játéknapon, amivel végül a 2. helyen végeztek, és csak 3 gól hiányzott számukra a budapesti FinalFour-hoz.

Ez volt az első év, hogy az Újpest FC-220Volt három korosztályban is tudott csapatot nevezni az MLSZ versenyrendszerébe, így összességében büszkék lehetünk arra, amit elértek csapataink.

U11: Ebben a korosztályban 1 évvel fiatalabb csapat vett részt a bajnokságban. Számukra elsősorban a tapasztalatszerzés volt a fontos, és az utolsó fordulóra egy plusz feladatot is kaptak, hogy a Kispest SE2 legyőzésével elkerüljenek az utolsó helyről. Ez egy 3-2-es győzelemmel össze is jött. Góljainkat Pataki Botond, Horváth Gergely Ádám és Herczeg Hunor szerezték, aki végül a csapat házi gólkirálya is lett 6 találattal! A 6. forduló másik találkozóján Czerman Márk fiai 5-2-es vereséget szenvedtek ugyan az ASI DSE 2. csapatától (gólszerzők: Kis Zsombor, Kis Milán), ennek ellenére végül mindkét U10-es csapatot megelőzve a 11. helyen végeztek a csoportban.

U13: Ez volt a legígéretesebb korosztályunk idén, többen közülük már feljátszottak az U15-ös csapatba is. Itt szinte mindenki a 2004-es generációhoz tartozik, kivéve a kapus Bánfai Andrást és Szabó Gábor Demetert, akik egy évvel fiatalabbak. Rájuk az utolsó (4.) játéknapon egy igazi rangadó várt, hiszen első mérkőzésükön a még pontveszteség nélkül álló Kispest SE-t kellett legyőzniük. A Turcsik Gergő által alaposan feltüzelt ifjak villámrajtot véve 10 perc játék után már 4 góllal vezettek, és ebből kettőt a mérkőzés végéig megőrízve 4--2-re legyőzték a piros-feketéket, megfosztva ezzel őket a négyes döntő lehetőségétől. Gólszerzőink Rutterschmid Kristóf, Beteschek Krisztián és a 2 találatot szerző Fogarasi Kristóf voltak.

Ezzel megmaradt az esélyünk a csoport első helyére. Ehhez 7 góllal kellett volna megvernünk az Asterix SC csapatát. A mérkőzésen végig fölényben játszottak a srácok, az ellenfél viszont nem hagyta magát, és mindent beleadva védekezett. Végül második találkozónkon is 4 gólt sikerült rúgni. Ezúttal Baba Lionel Árpád és Rutterschmid Kristóf 2-2 találatának köszönhetően alakult ki a 4-0-ás végeredmény, ami a csoport 2. helyéhez volt elég. Szieber Martin pedig 11 góllal a 3. helyen végzett a góllövőlistán, de Fogarasi Kristóf és Szabó Gábor Demeter 8-8 gólja is elismerésre méltó. A fiúk mindent kiadtak magukból, így is dicséret illeti őket, hogy első futsalos évükben ilyen közel voltak ahhoz, hogy bekerüljenek Budapest legjobb 4 csapata közé!

U15: U15-ös csapatunkban összesen két játékos volt, aki U15-ösnek számított, a többiek még U14-esek voltak, és az U13-asok közül is játszottak fel ebbe a korosztályba. Így végül az ő 8. helyük - amivel egy csapatot sikerült megelőzni -, szintén nem számít kudarcnak. Jövőre ebben a korosztáyban szerepelhet majd a teljes idei U13-as csapatunk mellett a mostani csapat gerince is. Kivéve a 2002-es korosztályhoz tartozókat,  a csapat házi gólkirályát, a 4 találatos Gál Norbertet és Sárai Rolandot.

A 2017-18-as szezonban várhatóan egy újabb korosztállyal bővül majd az Újpest FC-220Volt utánpótlása, mégpedig az U18-asokkal, mely várhatóan a felnőtt bajnokságba való nevezés egyik feltétele lesz. Így a két U15-ből kiöregedő játékost, valamint a bajnokságokban idén nem szereplő igazolt játékosunkat, a 2001-es Rácz Olivért is tudjuk majd foglalkoztatni.

A következő időszak nagy feladata tehát az U18-as korosztály feltöltése, valamint a már körvonalazódó nyári gárdonyi táborunk megszervezése lesz, amiről nemsokára külön cikkben számolunk majd be.

A klubvezetés ezúton is gratulál utánpótlás játékosainknak az első évben a bajnokságban nyújtott teljesítményükhöz, és köszönetét fejezi ki a lelkes szülőknek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy ez az év így sikerüljön. Reméljük a következő években is számíthatunk rájuk! Emellett köszönettel tartozunk az utánpótlásban dolgozó edzőinknek, Turcsik Gergőnek, Czerman Márknak és a mindkettejüknek besegítő Kolder Nagy Dánielnek, valamint a kapusok képzésében alkalmanként besegítő Csicsó Sándornak is.

Az edzések természetesen folytatódnak a nyárig, és emellett több edzőmérkőzést is szervezünk a csapatoknak, hogy a tréningeken tanultakat mérkőzéseken is megmutathassák, és tovább fejlődhessenek.