1% - az utánpótlásért! Adószámunk:18135705-1-41

9-3-as győzelem az első edzőmeccsen

Tegnap lejátszotta csapatunk az első felkészülési mérkőzését. A háromszor 25 percig tartó mérkőzésen az NB III-ba kiesett, de az NB II-re visszalépők miatt felkért UTE ellen léptek pályára Zoufal Nándor tanítványai. A mérkőzésen háromszor 25 perces harmadokat játszottak a csapatok, az elsőt 4-0-ra, a másodikat 2-1-re, a harmadikat 3-2-re nyertük, így alakult ki a 9-3-as győzelem. Góljainkon egy új igazolásunk Kollár Márk (5), valamint Szabó Zsolt (2) és Zoufal Nándor (2) osztozkodtak. 

Az ellenfelet erősítette két korábbi játékosunk Tóvizi Tamás és Petró Ákos, előbbi játékosedzője lett az UTE-nak. A fölényes győzelem ellenére a mieink igen foghíjasan léptek pályára, a 9 játékos és három kapus közül mindössze 5 játékos adta a tavalyi csapat magját. Két új igazolásunk Simon Péter és Szűcs Attila kisebb sérüléssel csak a pálya mellől nézte a társakat (előbbi fújta meccset, utóbbi irányította a csapatot amíg Zoufal Nándor játszott). Harmadik korábbi igazolásunk Nagy Dániel azonban pályára lépett és jó játékkal vette ki a részét a győzelemből. Az már most látszik, hogy hasznos tagja és alapembere lehet a csapatnak. A tavalyi keretből sérülés, nyaralás és egyéb elfoglaltság miatt hiányzott többek között Kapcsos Vince, Hajdú Norbert, Kolena Norbert, Tóth Krisztián és Vincze Dezső is, majdnem két sornyi kitűnő játékos. A hiányzók mellett néhány próbajátékos is akadt, a kapuban Köblös Arnold a héten nálunk szerepelt, s bár jó teljesítményt nyújtott tanulmányai visszacsábítják Szegedre. Rajta kívül még két további játékos (kiknek a nevei egyelőre nem publikusak), valamint a már hozzánk szerződő Kollár Márk kapott lehetőséget újoncként - utóbbi szépen le is tette a névjegyét öt találattal.

Hétfőn a szintén NB II-es élcsapatnak számító Vác ellen szerepelnek a mieink Budakalászon, majd a következő hetekben az Airnergy FC és a TFSE ellen is megmérkőznek a fiúk. Erős meccsekre van kilátás tehát már az előszezonban is.

Szintén ide kapcsolódó friss hír, hogy a télen szerződtetett fiatal játékosunk Csillag Dániel Bács-Kiskun megyében kapott munkát így eligazol klubunktól, információnk szerint Kecskemétre szerződik. Daninak sok sikert kívánunk!